Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Bővül a Magyar falu program - négy új pályázat
No menu items!

Bővül a Magyar falu program – négy új pályázat

Kilencmilliárd forint értékben, újabb négy pályázati felhívást tesz közzé a kormány a Magyar falu programban – közölte Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

A kormánybiztos elmondta: két pályázati felhívást egyházi és önkormányzati fenntartású temetők fejlesztésére írtak ki, erre a célra hárommilliárd forint áll majd rendelkezésre. Emellett – folytatta – szintén három-három milliárd forint értékben pályázhatnak települések óvodaudvarok fejlesztésére, illetve közterület karbantartási eszközök beszerzésére.

Gyopáros Alpár

Az augusztusban induló négy felhívásra az ötezer lélekszám alatti kistelepülések pályázatait várják, a temetők fejlesztése esetében pedig a helyi egyházközségek is pályázhatnak – közölte.

Gyopáros Alpár elmondása szerint a temetőkre vonatkozó kiírásoknál ravatalozók felújítására, illetve új ravatalozó építésére lehet pályázni maximum 30 millió forintos támogatásra. Egy másik alprogramban pedig egyéb, kisebb összegű fejlesztésekre kaphatnak pénzt az önkormányzatok és az egyházközségek, például temetői járda felújítására, víznyerőhely, hulladéktároló vagy illemhely létesítésére maximum 5 millió forint értékben. Mindkét pályázói kör számára augusztus 12-én nyílik meg a lehetőség a pályázatok beadására, az önkormányzatok szeptember 5-ig, az egyházak pedig szeptember 16-ig nyújthatják be pályázataikat – ismertette a kormánybiztos.

A kormánybiztos ismertetése szerint az óvodaudvarok fejlesztése esetében pályázónként 5 millió forintot nyerhetnek el a települések például a kültéri játszóeszközök cseréjére, játszóeszköz-tárolókra, hűsítő kismedence létesítésére, fásításra, parkosításra, kerékpár- és babakocsi-tárolók építésére, illetve akadálymentesítésre. Ezt a pályázatot augusztus 26-án írják ki és szeptember 10-én zárják le.

A negyedik kiírásban pedig – amely augusztus 21-én indul, és szeptember 5-én zárul – a pályázók maximum 15 millió forintot nyerhetnek el például munkagépek, traktorok, ágaprítók, fűkaszák beszerzésére – közölte.

Gyopáros Alpár elmondta: egyik pályázat esetében sem várnak el önerőt a pályázók részéről, és hitelt sem szükséges felvenniük, mert hatvan napon belül elbírálják a pályázatokat és a támogató okirat kibocsátását követő 5. napon utalják az elnyert összeget.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.