Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Bővülhet a Digitális Jólét kamatmentes hitele - tudtuk meg
No menu items!

Bővülhet a Digitális Jólét kamatmentes hitele – tudtuk meg

Digitális Jólét Hitelprogram indul szeptember elsején. Ennek keretében a kis- és középvállalkozások a digitális fejlesztéseikhez  igényelhetnek kamatmentes hitelt.

Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter a program kapcsán kifejtette: ha megnézzük, hogy mi zajlik a körülöttünk lévő világban a technológia területén, olyan folyamatokat látunk, amelyek egyik ipari forradalmat sem jellemezték korábban. Közéjük tartozik a digitalizáció és mindaz, amelynek eredményeként majd valamilyen másfajta eszköz, az összes bonyolultságával helyettesíteni fogja a munkánkat.

Ez a folyamat, nem egy jövőbeni dolgot jelent, ez ma már zajlik és teljesen át fogja rendezni a munkaerő piacot. Becslések vannak arra, hogy azok a gyerekek akik ma elkezdik az iskolát, amikor onnan kikerülnek körülbelül 12-16 év múlva olyan munkakörben dolgoznak majd, amilyen munkakör ma még nem is léteznek, és nem is ismerjük a tartalmát. Viszont egy biztos, hogy ezek a munkakörök, valamilyen módon ehhez a digitális világhoz kapcsolódni fognak.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a tájékoztatón MTI Fotó: Máthé Zoltán

Szavai szerint megváltoznak a döntési mechanizmusok is. Az eddigi ipartörténelmi döntéseket általában mi hoztuk, emberek, akik megpróbáltuk valamilyen módon a körülöttünk lévő világot befolyásolni. Itt is lényegi változás történik, és ezért is van az, hogy ez a forradalom nem hasonlítható össze az eddigiekkel. Annak a feltétele, hogy egy mesterséges intelligencia, egy számítógép valamilyen döntést tudjon meghozni, eléggé összetett.

Ezért a mai irányítási rendszerek, átalakulnak és adatokon fognak alapulni azzal a mennyiséggel, ami a körülöttünk lévő világban elérhető.  Ez tesz alkalmassá bennünket arra, hogy a megfelelő információk alapján a jövőre vonatkozó számításokat el tudjunk végezni.

Ez a világ nagyon sokféle módon fog leképeződni – tette hozzá. A magyar kormány néhány évvel ezelőtt ezt a folyamatot ismerte fel és ennek szellemében teremti meg azokat a stratégiákat, azokat a technológiai platformokat – 5G, Ipar 4.0, mesterséges intelligencia-, amelyek a magyar gazdaságot felkészítik erre az új világra. Ennek a stratégiai része, a Digitális Jólét Program.

A Digitális Jólét Programhoz kapcsolódó Digitális Jólét Hitelprogram a számítások szerint 300-400 magyar magyar kis- és középvállalkozások felkészülését segíti a digitalizáció kihívásaira.

Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója a konstrukciót jellemezve elmondta: a szeptember elejétől igényelhető nulla százalékos kamatozású hitel a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) rendelkezésre álló 7,5 milliárd forint keretből nyílik meg.

Az igénylők 5 millió forint és 200 millió forint között összegre számíthatnak akkor, ha az előminősítésen elképzeléseiket megfelelőnek tartják. Az igénylésre az MFB Pontokon lesz lehetőség, a maximális futamidő 7 év, ami alatt a feltételek nem változnak.

A Digitális Jólét Hitelprogram keretében a cégek digitális termékek és szolgáltatások fejlesztését célzó projekteket valósíthatnak meg, de bizonyos feltételek mellett elszámolható tárgyi eszköz beszerzése, immateriális javak vásárlása, szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó költség, díjak, jogi, közjegyzői, szabadalmi költség, hazai kiállításon vagy vásáron való részvétel, külpiaci terjeszkedést segítő szolgáltatás, a projekt szakmai megvalósításában közreműködő munkatársak személyi jellegű ráfordítása, útiköltség, kiküldetési költség, általános költség és irodabérlés is.

AzÜzlet.hu kérdésére, miszerint a most bejelentett keret mennyire egy szélesebb program elejét jelenti, Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter kifejtette, a keret még bővülhet. Ugyanakkor fontosnak tartotta megemlíteni: ez, hogy nem egy vissza nem térítendő támogatásról, hanem egy – igaz kedvező feltételekkel folyósított -, normál hitelkonstrukcióról van szó, a kormány szándéka szerint a kis és közepes vállalatok sokkal üzletszerűbb működéséhez fog vezetni.

Ennek ellenére azt gondolom – folytatta a miniszter -, hogy itt sem engedhetjük meg, hogy ezeket a vállalkozásokat teljesen magukra hagyjuk, ezért megpróbálunk szakmai támogatási konstrukciót is társítani ehhez a hitelkonstrukcióhoz.

Vagyis nem csak hitelt adunk, hanem ahol ez szükséges ott a menedzsmentben történő támogatás is szóba jöhet és ezeknek a cégeknek, többfajta konstrukcióban akár a hazai akár a külföldi piacokon való megjelenését is szeretnénk támogatni. Ez pedig így mégiscsak egy komplexebb csomag, mert az elmúlt időszak tanulsága az, hogy a pénz önmagában nem elég. Különösen egy újrainduló, harminc éves kultúrával rendelkező piacon fontos ezt a plusz támogatást is hozzáadni – összegzett a miniszter.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Maduro után Venezuela olajiparának újjáélesztése se gyors, se olcsó nem lesz

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump arról beszélt, hogy...

Így lettek milliárdosok a Mesterséges Intelligencia berobbanásának fiatal vállalkozói.

Fotó: https://x.com/mercor_ai A mesterséges intelligencia rohamos fejlődése az elmúlt években...

2025-ben a Suzuki a magyarországi újszemélyautó-piacon 11,04 százalékos részesedést ért el

A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.
Hirdetés

Hírek

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.

2025 végén éves összehasonlításban 16 százalékkal csökkent a kereslet az eladó lakások piacán

Az elmúlt év egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ingatlanpiaci növekedés súlypontja eltolódott a fővárosból

MLBKT: emelkedett a decemberi BMI

A felmérésben vizsgált részindexek többségében emelkedtek. Az egyedi indexek közül kilenc index áll a fellendülési tartományban.

Fontos fejlesztés kezdődik az 50 éves Lázbérci Tájvédelmi körzetben

Az 50. születésnapját ünneplő Lázbérci Tájvédelmi Körzet területén kiemelkedő fejlesztés indul el európai uniós támogatásnak köszönhetően.

Exportvezérelt növekedésére épít az Univer: új logisztikai központtal reagál a keresletre

A tanúsított, korszerű épület energiahatékony működést és a nemzetközi partnerek felé is jól kommunikálható fenntarthatósági hátteret biztosít.

Piaci lakáshitel az Otthon Start árnyékában: Mire számíthat, aki nem jogosult a 3 százalékos hitelre?

Nem meglepő az Otthon Start sikere, hiszen a legfeljebb fix 3 százalékos kamat kevesebb, mint a fele a piaci lakáscélú jelzáloghitelek költségszintjének.

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn az év első kereskedési napján a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt

Devizapiac – Gyengült a forint hétfő reggel

Gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás