Kezdőlap Fogyasztóvédelem BrightWhite fogfehérítő - versenyhivatali tiltás
No menu items!

BrightWhite fogfehérítő – versenyhivatali tiltás

Kép forrása: BrightWhite/YouTube

Vizsgálatának lezárultáig ideiglenesen megtiltotta a BrightWhite otthoni fogfehérítő rendszer népszerűsítését, és helyreigazítást rendelt el a terméket reklámozó influenszerek közösségi oldalain a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A hatóság közölte: tavaly év végén indítottak vizsgálatot a BrightWhite otthoni fogfehérítő termékcsalád forgalmazóival szemben, mert reklámgyakorlatuk vélhetően több szempontból is megtéveszti a fogyasztókat.

A termékeket a Nemzeti Népegészségügyi Központ forgalomból kitiltottként tartja nyilván, mivel a termék dokumentációja hiányos, így nem zárható ki, hogy az európai ágazati normák által tiltott anyagot tartalmaz.

A fogfehérítő ezért a versenyhatóság gyanúja szerint jogszerűen nem népszerűsíthető.

A hivatal az eljárás során azzal szembesült, hogy a termék reklámozása még hónapokkal a jogerős közegészségügyi hatósági eltiltást követően is igen aktív, így széles fogyasztói kört veszélyeztet. Így ideiglenes intézkedésként az eljárás befejezéséig a kereskedelmi gyakorlat megtiltása mellett döntöttek.

A GVH ideiglenes intézkedése a BrightWhite otthoni fogfehérítő rendszer népszerűsítésének befejezésére kötelezte a termékcsaládot forgalmazó cégeket, valamint a reklámok közzétevőit. A magyar versenyhatóság emellett – az érintett közvetítő ügynökségek kötelezésével – helyreigazító tájékoztatás közzétételét rendelte el azon influenszerek közösségi csatornáin, akik a forgalmazás megtiltását követően részt vettek a termék reklámozásában.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Útimorzsák Ománból. A gazdagság gazdasága.

  Szinte az egész világon felkapott Dubajtól alig egyórás repülőútra...

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Hírek

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...