A La Manche-csatorna gazdag langusztában és Szent Jakab-kagylóban. A Brexit miatt a franciák júniustól csak a britek engedélyével halászhatják a tenger értékes gyümölcseit. A két ország hadihajói farkasszemet néznek egymással a Csatorna-szigeteknél. Eszkaláció fenyeget.
Rossz fogás és még rosszabb kilátások
„Nagyon rossz volt a fogás” – mondja Victor Massu a brit Guardian riporterének, amikor napkelte után visszatér a normandiai partoknál fekvő Granville kikötőjébe. A szokásosnál jóval kevesebb langusztát és Szent Jakab-kagylót rak partra. Mégsem a szerény aznapi fogás miatt elkeseredett a negyvenes Victor, aki az apjától örökölte a kis halászvállalkozását. „Az igazi baj, hogy már csak néhány napig halászhatok.”
Előző este, amikor kifutott, már tudta, hogy rossz útja lesz. A kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére sok francia halászhajó útra kelt a brit Csatorna-szigetekhez tartozó Jersey felé. Többségük már csak néhány napig teheti. Victor május elején kapott levelet a brit hatóságoktól, amelyben visszavonták a halászati licenszét. Derült égből villámcsapásként érte a határozat. Hitt a francia halászati miniszternek, aki többször biztosította a normandiai halászokat, hogy a Brexit-szerződés rendezi a halászat kérdését a La Mancha-csatornán. Így Nagy-Britannia kilépése az EU-ból nem lesz kihatása a munkájukra. A Csatorna-szigetek ugyanis az Egyesült Királysághoz tartoznak, tehát már nem részei az EU-nak.
Hadihajók védik a tenger gyümölcseit
Napok óta brit hadihajók cirkálnak a Csatorna-szigetek körül. Egyelőre csak figyelik a halászokat, de London fenyegetése szerint a tétlenség átmeneti. A hónap végétől meg fogják akadályozni, hogy a franciák engedély nélkül behajózzanak a brit vizekre, illetve, hogy az értékes langusztából és a Szent Jakab-kagylóból halásszanak.
Victor rezignáltan veszi tudomásul az egzisztenciája romba döntésével fenyegető politikai változást. Sok halász nem ilyen békés. Néhány nappal ezelőtt Granville-ben tüntettek. Nem csak transzparenseket tartottak és szólamokat kiabáltak, a rendfenntartókkal is összecsaptak.
A nagypolitika a hibás
Jersey szigetén, a Csatorna-szigetek legnagyobb tagján elő 100 ezer brit többsége örül, hogy véget ér ’a francia invázió’. Pedig nem sok halászhajó van a szigeten. A 30 ezres Saint Helier, a sziget legnagyobb településének kikötőjében főleg jachtok horgonyoznak. Innen futnak ki a brit haditengerészet fregattjai is, hogy a londoni kormány kifejezésével élve „monitorozzák a helyzetet”. Ezt teszik a Normandiából érkező francia hadihajók is a La Manche-csatorna Franciaországhoz tartozó részén.
A pesszimista forgatókönyv szerint az egymás mellett cirkáló brit és francia fregattok megfigyelő tevékenységét a következő hónap elejétől a két haditengerészet közötti villongások fogják felváltani.
„Mi a békés megoldásban vagyunk érdekeltek” – nyugtatja meg a Guardian riporterét Ludovic Lazaro, a granville-i halászok egyik szószólója, aki a tiltakozó akciók főszervezője a településen.
Mialatt a riporterrel beszélget egy komp teszi partra az utasait. Guernsey, a Csatorna-szigetek második legnagyobb, 65 ezer lakosú szigetéről érkezett. Órákig vesztegelt Granville előtt. A francia parti őrség nem engedte kikötni. Nem egyedi eset. A brit és a francia hatóságok kölcsönös gáncsoskodása az elmúlt hónapokban a mindennapok része lett.
Ludovic Lazaro a brit halászok vezetőjére várja. Ketten akarnak kísérletet tenni a konfliktus rendezésére, miután a nagypolitikai az elmúlt hónapokban csak eszkalálni tudta azt.
„Korábban Granville-ben értékesítettük a fogás nagy részét. A francia szárazföldön sokkal nagyobb a kereslet a halra, mint a Csatorna-szigeteken” – mondja a brit halászokat képviselő Chris Lemasurier újságíró honfitársának. Azonban a britek az év eleje óta jogilag jóval nehezebb adhatnak el halat Franciaországban és megcsappantak a vevők is. Az elmérgesedett viszony miatt a franciák nem akarnak a britektől vásárolni.
Lazaro és Lemasurier jó hangulatban beszélgetnek. Láthatóan nincs köztük személyes konfliktus. „Mi hamar megállapodásra jutnánk. A problémát a fővárosokban elfogadott szabályok okozzák, amelyek mind a két ország halászainak és vásárlóinak is rosszak” – mondja Lazaro. Lemasurier bólintásokkal jelzi az egyetértést.
A francia és a brit halászok képviselője baráti viszonyban válik el egymástól, de a nélkül, hogy közelebb jutottak volna a megoldáshoz.
Elmérgesedő viszony
Ha tiszta az ég, a francia partról jól látszanak a brit Jersey fényei. „Meg kellene szakítanunk az áramellátást” – mondja Dimitri Rogoff, a normandiai halászok érdekképviseleti szervezetének vezetője. A Csatorna-szigetek kevesebb, mint 40 kilométerre fekszenek a francia partoktól, viszont közel 200-ra a brittől. Ezért az elektromosság Franciaországból érkezik. Az áram megvonásának ötlete sok franciában felmerült, miután London hivatalosan tájékoztatta Párizst, hogy a 344 halászati kérelemből csak 41-et hagyott jóvá. Június 1-től ennyi francia hajó halászhat langusztát és Szent Jakab-kagylót a brit vizeken.
A londoni kormány ezzel egyidejűleg számos szabályt is meghatározott a kifogható maximális mennyiségtől kezdve a megengedett halászati időig. Ezek megsértése a halászati engedély azonnali visszavonását vonja maga után. Párizs tiltakozik a licenszek alacsony száma és a szigorú megkötések miatt. A francia álláspont szerint ezek nincsenek összhangba a Brüsszelben elfogadott Brexit-megállapodással.
Nem csak a halászok félnek
Granville-ben nem csak a halászok tartanak a brit kormány korlátozásai súlyos gazdasági kihatásától. A vendéglősök és a szuvenír üzletek tulajdonosai is félnek: „Ha a languszta és Szent Jakab-kagyló nem fog szerepelni az étlapokon és a szuvenír üzletekben nem lesznek kaphatók a két tengeri gyümölcsből készült ajándéktárgyak, nem fognak érkezni a turisták” – mondja Rogoff a Guardiannek. Pedig a colid-korlátozások lazítása után a helyieknek úgy kell az idegenforgalomból származó bevétel, mint a halaknak a víz.
Rogoff becslése szerint a 13 ezres Granville-ben 800 család megélhetése van közvetlen veszélyben. Mindezért a Brexitet okolja. „A britek kilépése előtt volt egy brit-francia vegyesbizottság. Mindig megoldást találtunk a problémákra. A nacionalizmus ismeretlen volt” – emlékszik vissza a normandiai halászok érdekképviseleti szervezetének vezetője. Utóbbi magyarázataként elmondja, hogy bár a Csatorna-szigeteket Hódító Vilmos már 1066-ban a brit korona ellenőrzése alá vonta a normandiai hercegség fennhatósága alól, ennek ellenére a szigetlakók többsége a XX. század közepéig normannak és nem britnek vallotta magát. Szerinte ez a II. világháború után változott meg, amikor a Csatorna-szigetek adóparadicsommá váltak és az őslakók kisebbségbe kerültek a brit főszigetről áttelepülőkkel szemben.
Rogoff borúlátó. „Minél több a hadihajó és a kölcsönös vádaskodás, annál távolabb kerülünk a megoldástól.”
Petrus Szabolcs
