Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Budakalászon nyitotta meg 59. magyarországi éttermét a Burger King
No menu items!

Budakalászon nyitotta meg 59. magyarországi éttermét a Burger King

Éttermet nyitott Budakalászon a Burger King, a gyorsétteremlánc 59. magyarországi egysége mintegy 30 munkahelyet teremtett az észak-budai régió egyik meghatározó településén – közölte a Burger King kedden közleményben.

A Burger King magyarországi üzemeltetője, a Fusion Zrt. az MTI kérdésére jelezte: folytatják a terjeszkedést Magyarországon, Székesfehérváron már épül a második üzletük, és a budapesti Pólus Centerben is elkezdődtek a munkálatok egy új egység kialakítására.

Magyarországon az első Burger King étterem 1991-ben, a budapesti Oktogonon nyílt meg. Az üzemeltető közlése szerint évek óta törekszenek arra, hogy a hamburgereket magyar beszállítóktól származó alapanyagokból készítsék el, így garantálva az elvárt minőséget.

A budakalászi étterem kivitelezése 2024 tavaszán indult, és 2025 januárra fejeződött be. Sümegi László, a Fusion Zrt. elnöke a közleményben megjegyezte: Budakalász nemcsak a város lakói, hanem az M0-s körgyűrű, és a 11-es főút forgalma miatt is stratégiai jelentőségű a gyorsétteremlánc számára.

Az új egység Magyarországon elsőként kapta meg drive étteremként a teljesen megújult “Pavilion” dizájnt. Hozzáfűzték: a beruházás az Omszk park környezetének szépítéséhez is hozzájárult, több mint 170 fát ültetett az Auchan és a Fusion csapata.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Fusion Zrt. 2023-ban 56,2 milliárd forint értékesítési nettó árbevételt ért el az előző évi 40,4 milliárd forint után. A társaság adózott eredménye 2023-ban 4,5 milliárd forintot tett ki az egy évvel korábbi 2,9 milliárd forinttal szemben. A Fusion Zrt.-nél a 2023-as adatok alapján összesen 1712-en dolgoztak.

A Burger King étteremlánc 1954-ben nyitotta meg első éttermét Floridában, jelenleg a világ 100 különböző országában van jelen. Globálisan több mint 15 000 étterme naponta több mint 11 millió vásárlót szolgál ki, és mintegy 300 000 embernek biztosít munkát.(MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás