Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Cafeteria: sietni kell, a legtöbb juttatás már csak idén adható
No menu items!

Cafeteria: sietni kell, a legtöbb juttatás már csak idén adható

Az adótörvény-módosítások kihirdetése után egyre többen gondolkoznak azon, mit lehet megmenteni az eddigi cafeteria juttatásokból, a legtöbb ugyanis megszűnik az év végén. A 2019-ben megmaradó lehetőségekről, illetve az idén még megvalósítható juttatásokról kérdeztük Király Ágnes okleveles adószakértőt, a Top Cafeteria vezetőjét.

– Milyen juttatások maradnak 2019-ben?

Király Ágnes

– Az eddigihez képest sokkal kevesebb, nagyon rövid lett a lista. A SZÉP-kártyán kívül alig lesz lehetősége a munkáltatóknak, hogy a munkabéren felül kedvezőbb adózással támogassák vagy motiválják a dolgozóikat. Adhatnak még óvoda és bölcsőde térítést adómentesen, és évi egy alkalommal csekély értékű ajándékot 40,71 százalékos adóval. Az önkéntes pénztárakon keresztül nyújthatnak még célzott szolgáltatást, ami egy előre meghatározott, szerződés szerinti felhasználási célt jelent, szintén 40,71 százalékos adóval. Megmarad az önkéntes pénztári adomány lehetősége is, ami viszont a bonyolultabb adminisztráció miatt a nagyvállalatok számára nem alkalmas tömeges juttatásként történő alkalmazásra.

– Mit tehetnek a cégek még év végéig?

– A törvényváltozás miatt nagyon kell arra figyelni, hogy a 2018-ra szánt juttatásokat december 31-ig ténylegesen ki is adják. Nem lehet átcsúsztatni semmit januárra, mert az már a jövő évi szabályok szerint adózik, ami komoly kellemetlenséget okozhat.

Egyes juttatások esetében már érzékelhető, hogy sokan szeretnék kihasználni még az idei lehetőségeket. Ilyen például a lakáscélú támogatás, ami most még adómentes, jövőre viszont megszűnik. Mivel az adómentes értékhatár az öt évente 5 millió forint, illetve a támogatott ingatlan bekerülési értékének 30 százaléka, van arra lehetőség, hogy aki ezt nem használta ki, ebben évben még megtegye. Az adómentesség feltételrendszere ugyanakkor elég összetett, körültekintően kell eljárni a támogatással.

Más juttatások esetében is megoldható, hogy 2018-ban adjuk ki és akár 2019-ben használja fel a munkavállaló.

  • A 2019-es helyi bérletet megvásárolhatjuk decemberben 40,71%-os adóval.
  • Adómentesen vehetünk színházjegyet, koncertjegyet vagy erre felhasználható utalványt, amit 2019-ben használ fel a munkavállaló, itt azonban figyelni kell az idei éves 50 ezer forintos korlátra.
  • Az önkéntes egészség és/vagy nyugdíjpénztárakba értékhatár nélkül nyújthatunk tagdíj-hozzájárulást 40,71%-os adóval.
  • Az ún. ajándékutalványok is korlátlan értékben nyújthatók most még szintén 40,71%-os adóval.

De mindegyik juttatásnál fontos, hogy még ebben az évben oda is adjuk a dolgozónak.

Azoknak a cégeknek, akik az idén is kiadták az eddig szokásos juttatásaikat, az előrehozott juttatás csak extra finanszírozással megoldható, amire nyilván nincs mindenkinek lehetősége.

– Ha valaki nagyobb összeget fordít arra, hogy év végén még kihasználja az adóelőnyt, nem vállal adózási kockázatot?

– Arra valóban nem árt gondolni, hogy a cég gazdálkodása, a jövedelmi viszonyok mellett mennyire indokolt egy nagyobb összegű juttatási csomag. Az mindig lényeges szempont, hogy a munkavégzés ellenértéke a munkabér, ezt részben sem lehet juttatásokkal helyettesíteni. A bér mellett azonban a munkáltató különböző szociális, motivációs vagy a munkaerő megszerzését, megtartását szolgáló céllal alkalmazhat különböző juttatásokat.

– Ezeket a célokat hogyan tudják majd megvalósítani a cégek az erősen lecsökkentett eszközökkel?

– Az már látható, hogy azok a munkáltatók, akik valóban ezekre a célokra használták a juttatásokat, – és a közepes vagy nagyvállalati körben ez a jellemző -, küzdenek a cafeteria rendszerük fenntartásáért. Gyűjtjük azokat a juttatási ötleteket, amelyekkel praktikusan élhetnek a munkavállalók. Várhatóan a sportolási és kulturális, az egészségügyi kiadásokat és az öngondoskodást támogató, valamint a napi életvitelt megkönnyítő juttatási formák kerülhetnek előtérbe. Az adózási szabályok valószínűleg némileg nehezítik a megvalósítást, de nem lehetetlen a megoldás. Megjegyezném, hogy ugyanakkor a cafeteria egyszerűsítésének zászlajára tűzött SZÉP-kártya adminisztrációja is várhatóan bonyolultabb lesz az új SZÉP-kártya rendelet következtében.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...