Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Cél, hogy senki se hozhassa kiszolgáltatott helyzetbe a pihenni vágyókat és a...
No menu items!

Cél, hogy senki se hozhassa kiszolgáltatott helyzetbe a pihenni vágyókat és a szállásadókat

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke

A 2023-as esztendőben az online szálláshely-közvetítési piacon végzett vizsgálata kapcsán jó eséllyel még azok is megtanulták a Gazdasági Versenyhivatal nevét, akik korábban talán nem is hallottak róla. Miként tud egy kis ország versenyhatósága eljárni egy olyan piacon, amelyet alapvetően nemzetközi nagyvállalatok uralnak, mint például a Booking.com. Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke ennek kapcsán arról beszélt, milyen tanulságai voltak az eljárásnak, és milyen előnyei származhatnak ebből a magyar piaci szereplőknek és a fogyasztóknak?

R.CS.: A Booking.com-mal szemben az elmúlt években Európa számos hatósága lépett fel különböző eszközökkel. Többen is emlékeznek rá talán, hogy a magyar nemzeti versenyhatóságnak is volt versenyfelügyeleti eljárása a holland tulajdonú multinacionális céggel szemben. A 2020-ban lezárt eljárásban a GVH Versenytanácsa végül 2,5 milliárd forintos bírságot szabott ki a cégre.

A Gazdasági Versenyhivatal bármelyik globális céggel szemben fel tud lépni, ha annak piaci magatartása Magyarországon is érezhető, így ez a Booking esetében adott volt. A kérdés inkább az, hogy be merjük-e vállalni. Általánosságban jellemző a nagy technológiai óriásokra, hogy nehezen fogadják el az ellenük indított vizsgálatokat. Az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága is rendszeresen harcol velük. De a versenyjogon és fogyasztóvédelmen túlmutatóan is merülnek fel problémák a működésükkel szemben: elég csak az adatkezelési vagy az adózási szabályoknak való megfelelésre gondolni. Mindazonáltal a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálóinak és a GVH Versenytanácsának már sok éves tapasztalata van az ilyen bonyolult versenyjogi és fogyasztóvédelmi ügyekben. Az elmúlt években megreguláztuk a Facebook-ot, a Google-t, az Apple-t, a PayPal-t, és ahogy azt már említettem a Booking-ot is.

2023-ban egy úgynevezett gyorsított ágazati vizsgálatot végeztek az online szálláshely-foglalás piacán, amiben a Booking.com is érintett volt. Milyen helyzetet találtak?

R.CS.: Rendkívül egyenlőtlen kiszolgáltatott helyzetet találtunk, ahol a magyar pihenni vágyók és szállásadók érdeke sérült a turisztikai szezon kellős közepén. A GVH szakemberei kevesebb mint két hónap alatt részletesen feltérképezték az online szálláshely-foglalási piac működését, és rávilágítottunk azokra a tényezőkre, amelyek végső soron hozzájárulhattak a múlt nyáron kialakult helyzet eszkalálódásához, amikor a holland cég több tízezer magyar szállásadót nem fizetett ki, összességében milliárdos nagyságrendű tartozást felhalmozva, veszélyeztetve tisztességes magyar vállalkozók, családok megélhetését.

Miután léptek a Booking.com elkezdte kifizetni a tartozásokat, tehát a GVH határozott fellépésének gyorsan megmutatkozott a hatása, de hosszabb távon milyen előnye származhat a GVH vizsgálatából a magyar szállásadóknak?

R.CS.: Konkrét beavatkozási pontokat javasoltak a GVH szakértői. Az volt a célunk, hogy a jövőben egyetlen vállalkozás se hozhassa kiszolgáltatott helyzetbe se a pihenni vágyókat, se a nekik szállást kínáló magyar vállalkozókat. Az eljárásunkból számos előnye származhat majd a pihenni vágyóknak és a hazai szállásadóknak is. A GVH vizsgálatának eredményeiből kiindulva még tavaly év végén az Országgyűlés elé került egy törvényjavaslat. Ennek értelmében a szállásközvetítő platformoknak negyvenöt napon belül teljesíteniük kell a szállásadó felé fennálló fizetési kötelezettségüket; a közvetítő nem tilthatja meg a szállásadónak, hogy az ő platformján megadott árnál kedvezőbben kínálja a szálláshelyeit máshol (beleértve a saját honlapját is); a nagy szállásközvetítők pedig kötelesek lesznek magyar nyelvű személyes ügyfélszolgálatot fenntartani. A 2023 nyarán tapasztalt fizetési problémák, illetve azok elhúzódása egyfajta tünetek voltak, amelyek az egyenlőtlen helyzet következében kialakult lanyha versenyre is felhívták a figyelmet. A törvénymódosítás elfogadása esetén a GVH javaslatainak várhatóan erőteljes versenyélénkítő hatása lesz, ami reményeink szerint megjelenik majd például a jutalékok, ezáltal az árak csökkenésében is. 

Érsek M. Zoltán

A cikk testvérlapunk, AzUtazó írása

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét adómentes az üzleti ebéd – vacsora. És a termelői pálinka!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben...

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

Nacsa Lőrinc: idén ezer magyar fiatal táborozhat Magyarországon a nagyvilágból

Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.
Hirdetés

Hírek

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...