Kezdőlap Címkék 2019 első negyedév

2019 első negyedév

Kormányzati szektor: minimális többlet az első negyedévben

Az idei első negyedévet a bruttó hazai termék (GDP) 0,1 százalékának megfelelő 10,2 milliárd forint többlettel zárta a kormányzati szektor az előző negyedévi 5,8 százalékos GDP-arányos 626,4 milliárd forint deficitet követően.

Fizetési mérleg – többlet az első negyedévben

Az idei első negyedévben 329 millió euró aktívummal zárt a folyó fizetési mérleg. Ez jelentős fordulat az előző két negyedév deficitjével szemben, de a felét sem éri el az egy évvel korábbi 665 millió euró többletnek.

EU-növekedés – A magyar a második legnagyobb

Negyedéves bázison gyorsult a GDP-növekedés az euróövezetben és az EU-ban egyaránt az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentése alapján. A foglakoztatás negyedéves növekedési üteme az euróövezetben nem változott, az Európai Unióban viszont kissé gyorsult.

Csökkent az exporttöbblet márciusban

Márciusban az export euróban számolt értéke 4,9 százalékkal, az importé 5,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz mérten, az exporttöbblet 54 millió euróval csökkent és 644 millió euró volt.

Törökország. W-alakú recesszió fenyeget

Kilépett a recesszióból Törökország gazdasága az első negyedévben, ugyanakkor a kilátások borúsak maradtak. Elemzők szerint a a tavaly nyáron kirobbant drámai devizaválsággal és következményeivel küzdő országot duplaaljú recesszió fenyegeti.

KSH: a szolgáltatások húzták leginkább a GDP-t

Az első negyedévben 5,3 százalékkal a nőtt bruttó hazai termék (GDP) a múlt év azonos időszakához viszonyítva, a legnagyobb mértékben a piaci szolgáltatások, az ipar és az építőipar járult hozzá a növekedéshez.

Beruházások. A vállalkozások fejlesztései húzták a növekedést

Az első negyedévben 26 százalékkal nőttek a beruházások a tavalyi 17 százalékos emelkedés után. A beruházások erős élénkülését elsősorban a vállalkozások fejlesztései eredményezték, a feldolgozóipar kapacitásnövelést célzó beruházásai 32,6 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: 244 ezer forint a nettó átlagkereset

Márciusban 10,2 százalékkal, 367 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset az egy évvel korábbihoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Gyorsult az uniós GDP-növekedés – Magyarország az éllovas

Gyorsult a gazdasági növekedés az euróövezetben és az Európai Unióban január-márciusban a tavalyi utolsó negyedévhez képest. Az uniós tagállamok közül Magyarország gazdasága nőtt a leggyorsabb ütemben negyedéves és éves összevetésben is.

Csökkent az exporttöbblet márciusban

Márciusban az áruexport euróban számított értéke 4,9, az importé 5,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az áruforgalmi aktívum 677 millió euró volt, 21 millió euróval kevesebb a tavaly márciusinál

Veszteséget termelt az Osram – a lassuló autóipart okolják

Az autóipari keresletcsökkenés miatt romlott a német Osram világítástechnikai vállalat negyedéves eredménye a cég legfrissebb mérlegbeszámolója szerint.

Modellszűkítés a Hondánál – veszteséges negyedév

A Honda Motor japán autógyártó veszteséget jelentett üzleti éve utolsó negyedévéről, részben a modellszűkítés, valamint a devizaárfolyamok kedvezőtlen alakulása miatt.

BMW: kartellbírság árnyékolja a kiszállítási rekordot

Sorban a kilencedik első negyedévi kiszállítási rekord mellett is jelentős eredménycsökkenést könyvelt el az első negyedévben a BMW AG személygépkocsi üzletága a várható uniós kartellbírságra elkülönített milliárdos összeg miatt.

KSH: Budapesten épült az új lakások negyede

Az idei első negyedévében 3661 új lakás épült, 7,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 9639 volt, 2,1 százalékkal kevesebb, mint tavaly március végén.

Mol-eredmény: 18 százalékos csökkenés az első negyedévben

A Mol-csoport 144 milliárd forint (514 millió dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei első negyedévben, ami 18 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Volkswagen. Romló eredmény, töretlen bizakodás

Eladásai csökkenése, de bevételének növekedése mellett egyszeri tételek miatt első negyedéves működési eredményének romlásáról számolt be a Volkswagen konszern, megerősítve viszont eladásainak és bevételének növekedését kilátásba helyező éves tervét. 

KSH: 4,5 millióan dolgoznak – alacsonyan a munkanélküliség

Az idei első negyedévben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 497 ezer volt, 62 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliek átlagos létszáma 166 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalék volt.

Amerikai gazdaság. Négy éve nem látott erősségű első negyedév

A vártnál jóval nagyobb mértékben növekedett az amerikai gazdaság az idei első negyedévben, jóllehet erős ellenszelek hátráltatták, így a világgazdasági növekedés lassulása, a kereskedelmi feszültségek fokozódása és a rekordhosszúságú részleges kormányzati leállás.

A vártnál jobb negyedévet zárt az SAP

A felhőszolgáltatások erős teljesítményének köszönhetően a vártnál jobb negyedévet zárt a SAP március végén. A német szoftvergyártó ambiciózus középtávú célokat tűzött ki maga elé haszonkulcsainak javítására.

Államháztartási hiány – jelentős csökkenés az első negyedévben

Az első negyedévben az államháztartás központi alrendszere 141,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ami lényegesen kevesebb a tavaly január-márciusi 871,9 milliárd forint deficitnél.

Friss

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Alaptalanul támadják a magyar almatermelőket

Hazánkban számos ültetvény részt vesz az Agrár-környezetgazdálkodási programban (AKG), amely korlátozza a felhasználható növényvédőszerek körét.  

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megkezdődött a máltai repülőtér nagyszabású bővítése

2026 különösen fontos év a máltai turizmus számára, hiszen a Delta Air Lines elindítja közvetlen New York–Málta járatát, amely új szintre emeli a sziget hosszú távú tengerentúli összeköttetéseit.

Hírek

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.