Kezdőlap Címkék Autóeladások

autóeladások

Az SUV-k szállították a BMW eladási rekordját

Eladási rekordot ért el tavaly a BMW, elsősorban az SUV modellek kínai sikerének köszönhetően - jelentette be Pieter Nota, a konszern értékesítési igazgatója.

A kétszázezres lécet is megugrotta a Mercedes

Novemberben még soha annyi autót nem értékesített a Mercedes-Benz mint az idén - elsősorban a kínai, az amerikai, a német keresletbővülés hatására.

Lejtőn a globális autópiac – és nem áll meg

A globális autópiac további visszaesésére és több tízezer ágazati munkahely megszűnésére számít a német autóipari szövetség (VDA) a Die Welt című lapban közölt előrejelzése szerint.

Németország. Húsz éve nem volt ennyi új autó az utakon

Rekordszámú személygépkocsit és haszongépjárművet helyeznek forgalomba az idén Németországban - derült ki a külföldi autógyártók németországi szakmai képviseleti szervezete, a VDIK jelentéséből.

Volkswagen: idén elmarad a csúcsdöntés

Növelte árbevételét és nyereségét a január-szeptemberi időszakban a Volkswagen. A német autógyártó ugyanakkor arra számít, hogy az év egészében kevesebb járművet ad el, mint tavaly.

Eltűnőben a dízelautók a brit utakról

Szeptemberben enyhén emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma Nagy-Britanniában, ahol a dízelkocsik piaci részesedése már csak alig haladja meg a húsz százalékot.

Új eladási csúcs a BMW-nél

Növelte eladásait júliusban és az év első hét hónapjában a BMW Group. Az idei júliusi volt az adott hónapra vonatkozó legnagyobb eladási szám az autógyár történetében.

Daimler. A kompakt Mercedesek sikere javított az eladásokon

Bíztató eladási számokkal indította az év második felét a Daimler a nem túl rózsás első fél év után. Elsősorban az új kompakt Mercedes-Benz modellek piaci sikerének köszönhető a javulás.

Készletkisöprési hullám pörgeti az újautó-eladásokat

A várható károsanyag-kibocsátási szigorítás miatt júliusban csaknem 30 százalékkal több új kocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, mint egy évvel korábban - mondta a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke.

Kínai autópiac – Arat az Audi és a Hongqi

Kínában egy éve először nőttek az autóeladások. Júniusban 1,8 millió személygépkocsit értékesítettek, 4,9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Friss

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Négy Airbus A321 neo, 27 útvonal: a Wizz Air megnyitotta új bázisát a pozsonyi repülőtéren

Fotó:korkep.sk A Wizz Air pénteken hivatalosan is megnyitotta új bázisát...

Hírek

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.