A kormányhivatalok munkatársai kisboltokból, nagyobb áruházláncokból, telefonos boltokból, műszaki áruházakból, barkácsáruházakból, szerszám és számítástechnikai webáruházakból egyaránt vettek mintát, és az összes terméknél nagy biztonsági kockázatot állapítottak meg a szakemberek.
A Teslának a jelek szerint gyakorlatilag minden Kínában eladott autó szoftverét javítania kell. Az ok a hatóságok szerint a fékrendszer biztonsági kockázata.
Kizárták a kínai Huawei távközlési céget egy csehországi állami pályázaton való részvételből - közölte a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap.
A lap értesülése szerint...
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek