Kezdőlap Címkék Bukarest

Bukarest

Koppenhága és Budapest közötti járatot indít jövő nyáron a Scandinavian

A járatok kezdetben hetente háromszor, szeptember 5-től pedig négyszer közlekednek: hétfő, csütörtök, péntek és vasárnap.

Még ez is: Több mint 20 járatát törölte a román állami légitársaság

Az Európai Bizottság két hónapja hagyott jóvá egy 95 millió eurós állami támogatást a 2007 óta veszteséges Tarom átszervezésére.

A Wizz Air újraindítja a Budapest és Tel-Aviv közötti járatát

Március elsejétől az izraeli fővárosba heti három alkalommal repülhetnek az utasok Budapestről.

Defekt miatt Ferihegyen lezárták az egyik futópályát

Defektet kapott a Tarom ATR 72-600-as repülőgépe a budapesti leszállás során, a repülőtér egyik futópályáját.

Nagyváradon épít gumiabroncsgyárat a finn Nokian Tyres

Nagyváradon épít 650 millió eurós beruházással gumiabroncsgyárat a finn Nokian Tyres, amely az ukrajnai háború miatt júniusban oroszországi üzemei bezárásáról döntött - közölte a...

Újra lesz repülőjárat Budapest és Kolozsvár között

Kolozsvár-Budapest és Bukarest-Budapest járat indítását hirdette meg a román AirConnect légitársaság.

Kényszerleszállás. Black Hawk landolt egy bukaresti körforgalomban

Kényszerleszállást hajtott végre egy amerikai katonai helikopter Bukarest belvárosában, az egyik legnagyobb körforgalomban. Az eset nem követelt áldozatokat.

Koronavírus – Romániában az 1200-at közelíti a napi esetszám

Romániában az 1200-at közelíti az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma, a fertőzési gócok túlterhelt kórházaiban kialakult személyzethiány pótlása érdekében a szaktárca a héten megkezdi orvosok és ápolók ideiglenes áthelyezését.

Szmog-díj jöhet Bukarestben

Kitiltaná Bukarest központjából a környezetszennyező autókat, az Euro 3-as és a nem a román fővárosban forgalomba helyezett kocsikat pedig csak környezetvédelmi matricával engedné az utakra a főpolgármester.

Két új járatot indít a LOT Budapestről

Brüsszelbe és Bukarestbe indít új járatokat jövő szeptembertől a lengyel LOT légitársaság Budapestről.

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...