Az NHB Növekedési Hitel Bank kifizetéseinek korlátozását írta elő a Magyar Nemzeti Bank, ugyanakkor felügyeleti biztost rendelt ki a pénzintézethez a az előírt kötelezések végrehajtásának biztosítására.
Több mint 10,5 millió forint összértékű kompenzációt ítélt meg a légitársaságokkal szemben a pórul járt utasoknak Budapest Főváros Kormányhivatala 2018-ban.
A gazdák az engedély nélkül telepített gyümölcsültetvényeket szankciómentesen december 31-ig jelenthetik be, a határidő elmulasztása akár 20-50 ezer forintig terjedő bírsággal is járhat - hívta fel a figyelmet az Agrárkamara.
Összehangolt ellenőrzést tartott a fővárosi kormányhivatal a személyszállítási szolgáltatásokkal kapcsolatos szabálytalanságok kiszűréséért és megelőzéséért a budapesti Hősök terén október 12-én éjszaka.
A világhírű észak-olaszországi város hatóságai azt tervezik, hogy a jövőben nemcsak azokat bírságolják meg, akik az utcán szendvicset majszolnak, esetleg alkoholt fogyasztanak, hanem azokat is, akik ülnek vagy fekszenek a műemlékeken.
Jelentős forgalomnövekedésről, súlyos szakemberhiányról és túlzó hatósági ellenőrzésekről számoltak be a dél-balatoni kereskedelmi és vendéglátó vállalkozók a balatoni nyarat értékelő fórumon, Balatonszárszón.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 19 millió forint bírságot szabott ki az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt.-re (NHB Bank) a felügyeleti vizsgálat során feltárt vállalatirányítási, hitelkockázat-kezelési, számviteli, adatszolgáltatási, informatikai, illetve a pénzmosás és terrorizmus finanszírozását megelőzendő hiányosságok miatt.
Az amerikai internetes óriásvállalat visszaélt erőfölényével az Android operációs rendszert használó okostelefonokon és tableteken, ezért rekordösszegű, 4,34 milliárd eurós (1400 milliárd forint) büntetést szabott...
A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
120 kilós jégtömb, négy óra munka, jégperzselés, minimalista fej, nagy hideg. Wessel Martin szobrászhallgató jégszobra megtekinthető az MKE főbejáratánál, amíg el nem olvad.
A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.
A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek