Az előző gázévben az enyhe időjárás ellenére a korábbi évek átlagának megfelelő mennyiségű gáz fogyott Magyarországon. Ez azt mutatja, hogy a jelenlegi árszint kevéssé ösztönöz a takarékoskodásra - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
Orosz, francia, kínai és japán cégek összefogásával, mintegy 21,3 milliárd dollárból valósul meg az észak-szibériai cseppfolyósított földgáz-projekt, az Arctic LNG 2 - jelentette be az orosz Novatek gázipari magánvállalat a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon.
Bizonytalan, hogy Romániában mikor kezdik meg amerikai és osztrák vállalatok a tengeri gázmezők kitermelését, viszont Magyarországnak kulcskérdés a beszerzési források diverzifikálása, ezért Olasz kikötőkből vásárolhatnánk gázt, célravezető lenne a szállítás megoldása a vezetékem - indokolt a külgazdasági miniszter..
A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.
A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.
A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.
A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.
Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok
Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek