Kezdőlap Címkék Egészségügyi szolgáltatási járulék

egészségügyi szolgáltatási járulék

Járuléktartozás – haladékot adott a NAV

Március 10-ig kapnak haladékot járuléktartozásuk rendezésére azok, akiknek a törvény alapján érvénytelenné válna a taj-száma - közölte Izer Norbert.

Tajszám – itt a határidő. Még rendezhető a tartozás

Február 12. után érvénytelenné válik a tajszáma annak, akinek az egészségügyi szolgáltatási járulékból több mint hathavi, 48 ezer forintot meghaladó tartozása van. De a járuléktartozás addig még rendezhető - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Hetvenezer magyar eshet ki az állami tb-rendszerből

Több mint hetvenezer ember tajszáma lehet érvénytelen: az érintettek fél éve nem fizették be a tételes járulékot, emiatt február közepétől nem jár nekik ingyenes állami egészségügyi ellátás - mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Lejárt a diákigazolvány? Járulékot kell fizetni

Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, december 16-ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Fizetés nélküli szabadság: a tb-járulékot fizetni kell

Ha a munkavállaló fizetés nélküli szabadságon van, szünetel a biztosítási jogviszonya, ezért a fizetés nélküli szabadság első napjától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.