Kezdőlap Címkék Egyesült Államok

Egyesült Államok

Huawei-alapító: nem tartunk az amerikai szankcióktól

A Huawei magánvállalat, termékeinek vásárlása és használata kizárólag személyes preferencián alapuló felhasználói döntés kellene hogy legyen, nem pedig politikai játszmák tárgya - idézte a kínai Hszinhua hírügynökség Zsen Cseng-fejt, a Huawei Technologies alapítóját.

Lassul a világgazdaság, romlik a bizalom

Rontotta idei világgazdasági növekedési előrejelzését a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), amely szerint a kereskedelmi forgalom és a beruházások érezhetően lassultak, az üzleti és a fogyasztói bizalom romlott, a politikai bizonytalanság szintje pedig magas maradt.

Washington: kilencven nap haladék a Huawei-nek

Az amerikai kereskedelmi minisztérium 90 napra felfüggesztette a Huawei kínai távközlési óriásvállalat ellen hozott korlátozó intézkedések hatályba lépését a könnyebb átmenet érdekében.

Tiltás a Huawei-nek. Amerikai cégek is kárvallottjai lehetnek

Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma formálisan is megtiltotta amerikai termékek eladását a Huawei-nek, ám ez nemcsak a kínai telekommunikációs óriásvállalatnak fájhat, hanem a Szilícium-völgy tech-cégeinek is.

Kereskedelmi háború. Recesszióra számítanak Amerikában

Az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatokban tapasztalható növekvő feszültség hatására a szakértők szerint megnőtt annak a lehetősége, hogy a következő két évben recesszióba kerül az amerikai gazdaság.

Vámháború. Kína megemelt pótvámokkal vág vissza az USA-nak

Kína megemeli 60 milliárd dollár értékű amerikai importcikk pótvámját június 1-étől - közölte a kínai államtanács vámügyi bizottsága.

Gyorsult az amerikai infláció – drágult a tankolás és a lakhatás

Az üzemanyagárak és a lakhatási költségek drágulása, valamint az egészségügyi szolgáltatások árának emelkedése miatt áprilisban a márciusinál kissé gyorsabb ütemben nőttek éves szinten a fogyasztói árak az Egyesült Államokban.

Washington megemelte a pótvámokat – Peking ellenlépést tervez

Peking mély sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az amerikai fél 10 százalékról 25 százalékra emelte a 200 milliárd dollár értékű kínai árura kivetett vámtarifát, és kénytelen lesz ellenlépéseket tenni az ügyben - közölte a kínai kereskedelmi minisztérium.

Amerika külkereskedelem. Ötéves mélyponton a Kínával szembeni deficit

A februári nyolchavi mélypontról márciusban a vártnál kisebb mértékben nőtt az Egyesült Államok külkereskedelmi deficitje, ugyanakkor a Kínával szembeni hiánya ötéves mélypontra süllyedt.

Törökország próbafúrásokba kezdett Ciprusnál – aggodalom

Az Egyesült Államok aggodalmának adott hangot amiatt, hogy Törökország bejelentette: próbafúrásokat kezdett egy tengeri területen, amelyet a nicosiai kormány Ciprus kizárólagos gazdasági övezetének részeként tart számon.

Venezuela. Nőtt az olajexport áprilisban – visszaesés várható

Áprilisban növelte olajexportját Venezuela, de májusban az amerikai szankciók miatt már csökkenésre lehet számítani.

Vámháború. Heteken belül megállapodhat Kína és az USA

Jelentős előrelépésben bízik az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások legújabb fordulójának kimenetelét illetően Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter, aki Robert Lighthizer kereskedelmi főtárgyalóval együtt érkezett a pekingi megbeszélésekre.

Amerikai gazdaság. Négy éve nem látott erősségű első negyedév

A vártnál jóval nagyobb mértékben növekedett az amerikai gazdaság az idei első negyedévben, jóllehet erős ellenszelek hátráltatták, így a világgazdasági növekedés lassulása, a kereskedelmi feszültségek fokozódása és a rekordhosszúságú részleges kormányzati leállás.

Szankciók Irán ellen – Oroszország: arcátlan amerikai provokáció

Kína és Törökország után Oroszország is kifogásolta az Egyesült Államok Irán olajexportjai ellen irányuló szankcióinak szigorítását.

Amerikai szankciók Irán ellen – idei csúcson a kőolaj ára

Idei csúcsára emelkedett a kőolaj világpiaci ára, miután az Egyesült Államok megerősítette, hogy az iráni olajvásárlási tilalom alól ideiglenesen mentesített országoknak is le kell állítaniuk importjukat május elsejétől.

Tiltott támogatás a Boeingnek – büntetővámokkal válaszolhat Brüsszel

Nagyjából 20 milliárd dollárnyi amerikai termékre vethet ki importvámokat az Európai Unió a Boeing repülőgépgyártónak nyújtott, tiltott washingtoni támogatások miatt.

Importvámok – Tárgyalóasztalhoz ül Amerika és az Európai Unió

Jóváhagyták az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi tárgyalások megkezdését a feszültség enyhítése érdekében az uniós tagállamok kormányai.

Kuba. Romló kapcsolatok az USA-val – kiapadhat az olajforrás

Miguel Díaz-Canel kubai elnök azzal vádolta meg Donald Trump amerikai elnök kormányzatát, hogy ténykedése miatt évtizedek óta a legrosszabbra fordultak a kapcsolatok Kuba és az Egyesült Államok között.

Ítéletidő Texasban. Félezer légi járatot töröltek tornádók miatt

Törölni kellett félezer légi járatot az Egyesült Államokban a Texas állam területén tomboló ítéletidő miatt.

Távközlési Unió: Nincs bizonyíték a Huawei elleni kémkedési vádakra

Bizonyíték híján feketelistázni nem lenne igazságos - jelentette ki az ENSZ távközlési szakosított intézménye, a genfi székhelyű ITU főtitkára. Szerinte politikai és kereskedelmi megfontolások állnak az Egyesült Államok Huawei-t ért kémkedési vádjai mögött. 

Friss

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

Folyamatosan bővülnek a LEADER lehetőségek a vidéki közösségek számára

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?

Hírek

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.