A tavalyinál több lejárt élelmiszert talált a Nébih nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzése során, a szakemberek eddig mintegy hét tonnát vontak ki a forgalomból. Idén kiemelt figyelmet fordítanak a mozgóboltokra is, amelyekről eddig kedvezőek a tapasztalatok.
Balatoni lángossütőket ellenőrzőtt a Nébih. A szakemberek találtak ugyan hiányosságokat, de összességében elégedettek voltak a büfékkel. A legfinomabb lángost Révfülöpön kóstolták.
A határértéket meghaladó kadmium tartalom miatt az élelmiszerbiztonsági hatóság elrendelte a Real Nature Wilderness Adult Best Horse nevű kutyaeledel kivonását a forgalomból és visszahívását a Fressnapf üzleteiből.
Az élelmiszeripar 2015 óta stratégiai ágazat, ennek megfelelően az élelmiszeripar komplex fejlesztéséhez 2020-ig 300 milliárd forintot biztosítanak. Emellett egy új, hiteles és valódi garanciát biztosító védjegy bevezetését is tervezi a szaktárca, amely kiemelt feladatának tekinti az élelmiszerek minőségének biztosítását - mondta az agrárminiszter Miskolcon.
Élelmiszerbiztonsági és higiéniai jogsértések miatt két Békés megyei húsüzem működését függesztette fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Az eljárások folyamatban vannak, a vállalkozások több százezer forintos, akár milliós nagyságrendű bírságra számíthatnak.
Az Agrárminisztérium egy államilag elismert védjegy létrehozásán dolgozik, amely információkat adhat a vásárlóknak arról, hogy megfelelő minőségű magyar élelmiszert választanak.
Sikeres a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) komplex oktatási programja, amely az óvódásoktól kezdve, az általános iskolásokon keresztül, egészen az egyetemistákig igyekszik bővíteni az élelmiszerbiztonsági ismereteket. Erről Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára beszél a Mese habbal, szülinappal című oktató mesekönyvének bemutatóján.
Valamelyest csökkent az élelmiszer eredetű megbetegedések száma Európában az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) jelentése szerint. A legtöbb megbetegedést a nem megfelelően előkészített, tárolt hústermékek és tojásos ételek fogyasztása okozza.
Az EU élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerén (RASFF) érkezett információk alapján az érintett lengyelországi vágóhídról mintegy 290 kg termék érkezett hazánkba.
Az élelmiszerbiztonság erősítésére büntetőjogi szabályozás kidolgozásáról határozott a kormány, amely egyetért azzal, hogy továbbra is kiemelten kell kezelni a mezőgazdasági termelés GMO-mentességét - jelent meg a Magyar Közlönyben.
Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerében (RASFF) közzétett csaknem négyezer bejelentés kevesebb mint 0,7 százaléka érintett magyar előállítású terméket 2017-ben
Elképesztő higiénés állapotokat találtak az ellenőrök, azonnali hatállyal felfüggesztették a balatonboglári büfé tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei.
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek