ESA
Újra magyar megy az űrbe: már csak nyolcan vannak versenyben
A 244 jelentkező közül már csak nyolcan vannak versenyben azért, hogy ki legyen a következő magyar űrhajós, az év végére négyre szűkítik le a számukat, a befutót pedig a 2024 végi vagy 2025 eleji misszió előtti hetekben fogják kiválasztani - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Párizsban.
Bemutatták a Tejútrendszer eddigi legrészletesebb térképét
Bemutatták a Tejútrendszer eddigi legrészletesebb térképét, amely csaknem kétmilliárd csillagról tartalmaz információkat. Az Európai Űrügynökség (ESA) Gaia szondájának harmadik katalógusában a csillagászok, köztük magyar kutatók is, lenyűgöző felfedezéseket mutatnak be a fura csillagrezgésektől, a csillagok "DNS-én" és a legfiatalabb, még most születő csillagokon át egészen a Naprendszer kisbolygóiig - írta az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) az ESA közleménye alapján.
Hold körüli műholdak hálózatát tervezi az Európai Űrügynökség
Hold körüli műholdak hálózatának kiépítését tervezi az Európai Űrügynökség (ESA), amely két vállalati konzorciumot bízott meg annak kidolgozásával, hogyan lehet telekommunikációs és navigációs szolgáltatásokat biztosítani a Holdra tartó missziók számára.
Mallorca szigeténél nagyobb jégtömb vált le az Antarktiszon
A világ eddigi legnagyobb jéghegye vált le a Déli-sarkvidéken. Mérete 4320 négyzetkilométer, nagyobb mint Mallorca szigete - jelentette be a párizsi székhelyű Európai Űrkutatási Hivatal (ESA).
Magyar közreműködéssel készül az üstökösvadász űrszonda, a Comet Interceptor
Magyar hardverrel és szoftverrel készíti majd a fotókat az üstökösvadász űrszonda, a Comet Interceptor (üstökös elfogó) - közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH)...
Űrhajósokat keres az Európai Űrügynökség
Tizenegy év után először új űrhajósokat toboroz az Európai Űrügynökség (ESA). A jelentkezési idő március 31-én kezdődik, a hatlépcsős kiválasztási folyamat 2022 októberében ér véget - közölte a szervezet.
Naprendszerünk gyorsulásáról is tudósít a Gaia űrtávcső
Naprendszerünk gyorsulásának megismerését tette lehetővé a Tejútrendszerről eddig ismert legpontosabb térkép, amelynek készítésében a Gaia projekt révén az ELTE kutatóhálózatának csillagászai is közreműködnek. A Nap háromszázezer legközelebbi szomszédjának pontos helyzetét mérték fel a tudósok.
Karambol a világűrben? Egy hajszálon múlt
Éppen csak elkerülte az összeütközést két egymáshoz közel került űrszemét - közölte a LeoLabs, a földkörüli pályán keringő objektumokat radarral megfigyelő cég.
Sósvízű tavak hálózatát fedezték fel a Mars felszíne alatt
Sósvízű tavak hálózatát fedezték fel a Mars felszíne alatt a déli-sarkvidéknél egy nagy földalatti tó mellett.
NASA-ESA kutatás. Csillaghalál, amit túlélhetnek a bolygóik
Csillagaik halálát túlélhetik a bolygók egy új megfigyelés szerint: először fedeztek fel egy olyan ép bolygót, amely egy fehér törpe körül kering.
Európai űrkutatás, projekt a bolygó védelmére – aszteroidák ellen
Az Európai Űrkutatási Hivatal (ESA) megkezdte a munkát az első olyan bolygóvédelmi rendszer kiépítésén, amely aszteroidabecsapódásoktól hivatott oltalmazni a Földet.
Pelyhes spirálgalaxist fotózott a Hubble
Egy pelyhes spirálgalaxisról készített lenyűgöző felvételt az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az Európai Űrügynökség (ESA) Hubble űrtávcsöve.
A Covid-19 globális hatásai. Valós időben a weben
Valós időben mutatja a koronavírus-járvány miatti leállás globális hatásait egy új, műholdas adatokra épülő weboldal.
Óriási “szökőkutakat” fedeztek fel a Jupiter holdján
Felszín alatti vizét lövelli az űrbe a Jupiter holdja, az Európé - közölte új kutatása alapján a göttingeni Max Planck Naprendszerkutató Intézet (MPS).
Űrszonda indult a Nap sarkvidékeinek felderítésére
Útnak indították az amerikai űrkutatási hivatal és az Európai Űrügynökség Solar Orbiter nevű űrszondáját, amely a tervek szerint elsőként fogja lencsevégre kapni a Nap sarkvidékeit.
Az űr takarítására készül az Európai Űrügynökség
A világon elsőként akar űrmissziót indítani az Európai Űrügynökség (ESA) a világűrben hátrahagyott hulladékok begyűjtésére.
A kormány 13+1 pontja: a gazdaságvédelmi akcióterv
A kistelepüléseken épülő lakások áfáját 5 millió forintig visszatérítik, csökken a szocho, és a kiva mértéke, jön az eva -vég, eltörlik az adóelőleg feltöltését, megszűnik a reklámadó, és 5 százalékra csökkentik a szálláshely-szolgáltatások áfáját - néhány pont a kormány a 13 plusz 1 pontból álló gazdaságvédelmi akciótervéből.
Űrkutatás. Megmérték a Tejútrendszer tömegét
Megmérte a Tejútrendszer tömegét a Hubble és a Gaia űrteleszkóp: több misszió eredményeként szerzett információk szerint a Földnek otthont adó galaxis becsült tömege 1,5 ezer milliárd Napénak felel meg.
Friss
Megjelentek a vidéki közösségeket támogató első LEADER helyi felhívások
A támogatási kérelmek benyújtására 2025 márciusától lesz lehetősége a pályázóknak.
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet új innovációs képviselete hazánkban
A képviselet összegyűjti az EIT Közösség Magyarországon, az EU tagállamaiban és a Horizont Európa társult országaiban elérhető szolgáltatásairól és lehetőségeiről szóló információkat.
Megszűnik a Pénzügyminisztérium, feladatait a nemzetgazdasági tárca veszi át
A Pénzügyminisztérium a Nemzetgazdasági Minisztériumba történő beolvadással 2024. december 31-én megszűnik.
Megújul a MÁV vállalat vezetése
Az új, integrált személyszállító közszolgáltató vállalat, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója Kormányos László lesz.
Hírek
Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre
A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.
Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.
Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama
Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.
Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés
A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.
Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt
Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.
Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama
Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.
A Mikulás nyomában Antalyában
A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.
Vegyesen mozgott a forint péntek reggel
Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.
Gazdaság
Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték
A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.
A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat
z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.
Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB
A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.