Az irányelv előírja, hogy az utazásszervezőknek biztosítékot kell hogy nyújtaniuk arra, hogy visszafizetik az utazók által befizetett teljes összeget akkor is, ha a szolgáltatások teljesítésére fizetésképtelenségük miatt nem kerül sor.
A Kúria Konzultációs Testülete szerint a devizahitelek érvényességét egyedi perekben eljáró bíróságoknak kell megítélniük. A honlapjukon közzétett közlemény szerint az Európai Unió Bíróságának devizahitellel kapcsolatos döntése egybevág a Kúria korábbi állásfoglalásával, a joggyakorlattal teljes mértékben összhangban áll. A kúria szerint a korábbi elvi iránymutatásai miatt általános jellegű elvi iránymutatás kibocsátása, illetve a korábbiak módosítása nem szükséges.
A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.
A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.
Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek