fed
Lezuhant az olajár – némi korrekcióra azonban számítanunk kell!
Tavaly az utolsó negyedévben 40 százalékkal csökkent a kőolaj világpiaci ára. Január elején egyaránt 10 forinttal olcsóbb a dízelolaj és a benzin a hazai kutaknál. Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője szerint a hazai fogyasztók az év első részében a mostani, alacsonyabb árakra számíthatnak, de enyhébb emelkedés azért várható.
Ismét kamatot emelt a Fed
A Federal Reserve monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) a piaci várakozásokkal összhangban 25 bázisponttal, 2,25-2,50 százalékra emelte az irányadó kamatsávot.
USA – A Fed rugalmas öntéseket ígér, jöhet az újabb kamatemelés
A Fed kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve szerint biztosra vehető egy újabb, az idén a negyedik kamatemelés a decemberi kamatdöntő ülésen. A Fed a jövőben nem kívánja "kőbe vésni" a követendő monetáris politikát, rugalmasabban alkalmazkodik az aktuális kondíciókhoz.
Csak a fix kamatozású hitel nyújt biztonságot
Hosszútávon fel kell készülni a kamatemelkedésre, ami ellen csak a fix kamatozású hitelek nyújtanak védelmet.A forint árfolyama ugyan nem mellékes, de az MNB ezt – egyéb tényezők mellett - csak az inflációra gyakorolt hatás szempontjából figyeli – fejti ki Pleschinger Gyula az MNB Monetáris Tanácsának tagja AzÜzlet.hu-nak adott interjújában. Hozzátette: hosszútávon fel kell készülni a kamatemelkedésre, ami ellen csak a fix kamatozású hitelek nyújtanak védelmet.
A Fed 2%-ról 2,25 %-ra emelte az alapkamatot, folytatódik a monetáris szigorítás
A Federal Reserve (Fed) monetáris döntéshozó testülete szeptember 26-án zárult kétnapos ülésén 25 bázisponttal, 2,00-2,25 százalékra emelte az irányadó kamatsávot.
Az OECD Magyarországnak jó kilátásokat jósol, de “túlfűtéstől tart”
A Nemzetközi Valutaalap a pénzpiacok rossz hangulatára figyelmeztet. Az OECD a magyar gazdaságnak jó növekedési kilátásokat prognosztizál, de túlfűtöttség fenyegetését jelzi. Egyre több befektető hagyja el a világ tőzsdéit. A DAX tíz százalékot esett év eleje óta, a Tengerentúlon Trump az amerikai jegybankkal háborúzik, a német kormány csökkentette növekedési prognózisát. Válság fenyeget.
Kamatot emelt a Fed – 2,25 %-ra változott az alapkamat
Kamatot emelt az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) szerdán, idén immár harmadik, 2015 decembere, a kamatemelési ciklus elindulása óta pedig nyolcadik alkalommal. A Fed 25 bázisponttal, 2,00-2,25 százalékra emelte az irányadó kamatsávot.
Menekül a tőke a feltörekvő országokból – globális válság közeleg?
A világsajtó hetek óta tele a pánikkeltő szalagcímekkel: menekül a tőke, dúl a kereskedelmi háború, újabb világgazdasági válság fenyeget. Mi történt? Mi várható? Petrus Szabolcs írása.
USA – júliusban elmaradt az ipar a várakozástól
Az Egyesült Államokban a vártnál szerényebb az ipari termelés mértéke, júliusban elsősorban a bányaipari és a közüzemi termelés csökkenése miatt maradt el a mutató az előre számított növekedési ütemtől.
Friss
KSH – az ipari termelés decemberi részletes adatai
A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás az előző hónaphoz képest 1,8 százalékkal csökkent.
Erősödött csütörtök reggelre a forint
A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.
Egyhangúlag döntött a monetáris tanács a kamatcsökkentésről januárban
Egyhangúlag döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa januári ülésén az alapkamat szinten tartása mellett a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.
Ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában
Idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában, ami hatalmas lökést fog adni a magyar gazdaságnak.
Hírek
Erősödött csütörtök reggelre a forint
A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.
Erősödött a forint szerdán
Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Vegyesen mozgott a forint kedd reggel
Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.
Gyengült a forint hétfő reggel
Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.
Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint
Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.
Gazdaság
Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény
Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.
Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH
A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.
Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra
A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet