Kezdőlap Címkék Fulladás

fulladás

Halálos mustgáz. A gyertyapróba nem elegendő

Megkezdődött a szüreti időszak, fokozottan kell figyelni a mustgáz veszélyeire. Belélegzése halálos is lehet, ezért önmagában a gyertyapróba nem elegendő - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Tizenhárman fulladtak az idén a Balatonba – eddig

A Balatonnál senki nem vált vihar áldozatává, mégis már 13-an vesztették életüket a tóban, a vízirendőrök idén eddig 220 embert mentettek ki.

Fulladásveszély – rághatatlan édességet hívott vissza a Nébih

Fulladásveszély miatt visszahívta a Jelly mini Cups zseléket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Arra kérik a vásárlókat, hogy semmi esetre se fogyasszák el a terméket, amelyből több hazai boltba is érkezett.

Uniós biztos: a veszélyes termékek zöme kínai – élen a játékok

Az európai fogyasztókra veszélyes termékek között listavezető a gyermekek egészségére, vagy testi épségére veszélyt jelentő játékok, valamint a gépjárművek. A veszélyes termékek több mint fele Kínából származik.

Mustgáz ellen kevés a gyertya

Többnyire a családi és a hobbipincészetekben okoz baleseteket a mustgáz - hívta fel a figyelmet Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára.

Friss

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.