Kezdőlap Címkék GDP-növekedés

GDP-növekedés

KSH: a szolgáltatások és az ipar húzta fel a GDP-t

A bruttó hazai termék (GDP) volumene az első negyedévben 2,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, az előző negyedévhez viszonyítva pedig 0,4 százalékkal csökkent  - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Varga Mihály: a magyar gazdaság elkerülheti a mély recessziót

A magyar gazdaság lendületes növekedéssel fordult rá az idei évre, és bár a koronavírus-járvány alapjaiban írta felül a gazdasági várakozásokat, elkerülheti a 2008-2009-es pénzügyi válság során megélt mély recessziót - jelentette ki a pénzügyminiszter.

KSH: 2,2 százalékkal nőtt a GDP az első negyedévben

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 2,2 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 2,0 százalékkal nőtt az első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Válságos hangulat – komoly lassulást várnak a németek

Nyolcéves mélypontra zuhant a gazdasági hangulatindex márciusban Németországban, az euróövezeti mutatók pedig a 2008-as válsággal összemérhető mértékben romlottak - derült ki a berlini ZEW gazdaságkutató intézet felméréséből.

OECD – Lassult a tagállamok növekedése

Lassult az OECD tagállamainak együttes gazdasági növekedése a tavalyi negyedik negyedévben az előző negyedévvel összevetve.

A felvásárlási pánik élénkíti a kiskereskedelmet

A kiskereskedelem erősen kezdte az évet, és a növekedési üteme a következő hónapokban a koronavírus keltette felvásárlási pánik miatt átmenetileg fenn is maradhat. Ez erős támaszt jelenthet a GDP növekedéséhez a gyengélkedő ipari teljesítménnyel szemben - vélik elemzők.

Lassult az olasz GDP-növekedés

A lakossági és az állami kiadások visszaesése miatt csökkent Olaszország gazdaságának teljesítménye a tavalyi negyedik negyedévben.

Törökország: 6,0 százalékos negyedéves GDP-növekedés

A várakozásokat meghaladó mértékben, 6,0 százalékkal nőtt a negyedik negyedévben Törökország bruttó hazai terméke a török nemzeti statisztikai hivatal negyedik negyedéves jelentése alapján.

Koronavírus: biztos a lassulás, a mértéke kérdéses

A Moody's Investors Service szerint a koronavírus okozta járvány hatásai Kína és a G20-ak GDP-növekedését is lassítják idén, a kérdés csak az, mennyivel. A nemzetközi hitelminősítő két előrejelzési forgatókönyvet, egy enyhébbet és egy szélsőségesebbet is kidolgozott.

Világgazdasági kilátások. Az IMF rontotta prognózisát

Rontotta a világgazdaság idei és jövő évi növekedésére vonatkozó előrejelzését, továbbá lefelé módosította 2019-es GDP-növekedési becslését is a Nemzetközi Valutaalap (IMF).

Századvég: 5 százalékos is lehet az idei növekedés

A Századvég Gazdaságkutató várakozásai szerint a magyar gazdaság növekedése 2019-ben megközelítheti vagy akár el is érheti az 5 százalékot, ami az uniós országok között az egyik legnagyobb növekedés lehet.

G20 – Növekedés. Kína az élen, Mexikó a sereghajtó

A második negyedévhez hasonlóan a harmadik negyedévben is 0,7 százalékkal nőtt a 19 legnagyobb gazdaságú országot és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport együttes GDP-je.

GKI – a növekedés lassul, az infláció gyorsul jövőre

2020-ban már egyértelmű lassulás várható a gazdaságban, mely előreláthatólag 2022-ig folytatódik majd. A növekedés jövőre 3,2 százalékos lehet - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Uniós második a magyar negyedéves növekedés

Az euróövezet 0,2 százalékos GDP-növekedést ért el a harmadik negyedévben, az Európai Unió növekedése pedig 0,1 százalékponttal javult az előző negyedévhez viszonyítva. Magyarország a második legnagyobb negyedéves növekedést produkálta.

Varga: idén 4,8 százalék, jövőre 4 százalék körüli lesz a növekedés

A magyar gazdaság idén 4,8 százalékkal bővülhet, jövőre a Pénzügyminisztérium 4 százalék körüli GDP-növekedést vár - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülése után.

A GDP-t az ipar és a szolgáltatások húzták öt százalékra

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a harmadik negyedévében 5,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. A harmadik negyedévi növekedéshez a szolgáltatások 2,1, az ipar 1,5, az építőipar 1,0 százalékponttal járult hozzá.

A vártnál gyorsabban nőtt az amerikai gazdaság

Gyorsult az amerikai gazdaság évesített növekedési üteme a harmadik negyedévben a második negyedévhez képest. A bővülés nagyobb ütemű volt az október végén ismertetett első becslésnél és a szakértők által vártnál is.

CIB: lassul a növekedés – marad a laza monetáris politika

Jövőre 3-3,5 százalék közelébe csökkenhet a magyar gazdaság növekedési üteme, amely azonban az Európai Unió tagországai között az egyik legmagasabb lesz. Drasztikus monetáris politikai fordulat 2020 végéig nem várható - derült ki a CIB Bank elemzésből.

Elmaradt a német recesszió – az export is hajtott

Bővült a német gazdaság a harmadik negyedévben: a recessziót az export erős teljesítményének, valamint a lakossági fogyasztás és az állami kiadások bővülésének köszönhetően sikerült elkerülni - derült ki a Destatis második becsléséből.

Emelte magyar növekedési várakozásait az OECD

Lassul, de a korábban vártnál gyorsabb lesz Magyarország idei és jövő évi gazdasági növekedése a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb előrejelzése szerint.

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...