Gyorsult a gazdasági növekedés az euróövezetben és az Európai Unióban január-márciusban a tavalyi utolsó negyedévhez képest. Az uniós tagállamok közül Magyarország gazdasága nőtt a leggyorsabb ütemben negyedéves és éves összevetésben is.
Németország hazai összterméke (GDP) 0,4 százalékkal nőtt az idei első negyedévben az előző három hónaphoz képest - közölte a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Az első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 5,3 százalékkal, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva, illetve kiegyensúlyozva 5,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
A magyar gazdaság tartósan magas ütemű bővülést ér el, tavaly a magyar gazdaság 4,9 százalékkal nőtt. Cél, hogy a jövőben a bővülés legalább 2 százalékponttal meghaladja az Európai Unió átlagos növekedési ütemét.
Londoni makrogazdasági elemzők szerint a magyar gazdaság - elsősorban az erőteljes hazai keresletnek köszönhetően - a korábban vártnál ellenállóbbnak bizonyult az euróövezet növekedési lendületének lassulásával szemben, és ez a magyarországi növekedési előrejelzések javítását indokolja.
Jelentősen gyorsult a brit gazdaság növekedése az idei első negyedévben, ám ebben valószínűleg része volt a készletfelhalmozásnak is a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát övező bizonytalanság közepette.
A szlovén bankpiacra készülő OTP várakozásai szerint idén is a magyar gazdaság bővül majd a régióban a legerőteljesebben, 4,5 százalékkal, de a régió többi országában is növekedés várható, ami az egész OTP csoportnak kedvez.
Európa gazdasági növekedése - noha mérsékeltebb ütemben - idén is folytatódik, a reál GDP várhatóan minden uniós tagállamban nőni fog - közölte az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa Brüsszelben.
Javította a magyar gazdaság idei és jövő évi növekedési előrejelzését az Európai Bizottság tavaszi prognózisában, amelyben azonban arra is figyelmeztetett, hogy egyre több jele van a gazdaság túlfűtöttségének.
A kiskereskedelmi forgalom növekedésének márciusi lassulása ellenére az első negyedév mutatója élénkülést jelez a tavalyi év utolsó negyedéhez mérve, ami biztató előjel a jövő szerdán megjelenő GDP-statisztika előtt - vélik a piaci elemzők.
A 2019-2023-as konvergenciaprogamban a kormány azzal számol, hogy a gazdaság növekedése a következő években is 4 százalék felett bővülhet, a költségvetési hiány az időszak végén nulla százalékra, az adósságráta pedig a GDP 60 százaléka alá csökkenhet.
A vártnál jóval nagyobb mértékben növekedett az amerikai gazdaság az idei első negyedévben, jóllehet erős ellenszelek hátráltatták, így a világgazdasági növekedés lassulása, a kereskedelmi feszültségek fokozódása és a rekordhosszúságú részleges kormányzati leállás.
Tovább rontotta gazdaságnövekedési előrejelzését a német szövetségi kormány, szerdán bemutatott elemzése szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága a korábban várt 1 százalék helyett 0,5 százalékkal bővülhet 2019-ben.
A Takarékbank 4,2 százalékról 4,4 százalékra emelte az idei, és 3,5 százalékról 3,6 százalékra a jövő évi GDP növekedési előrejelzését a gazdaság év eleji lendülete, a vártnál gyorsabb bérkiáramlás, a családvédelmi akcióterv, valamint az erőteljes működőtőke beáramlás hatására.
Tovább tart ugyan a globális gazdaság növekedése, de a bővülés üteme kisebb lesz a Nemzetközi Valutalap (IMF) által korábban becsültnél - közölte az IMF politikai-stratégiai testülete, a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Bizottság (IMFC).
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek