A taxis szakma kérését összefogó kamarai javaslatra a kormány rendeletben rögzítette a fix tarifa megtartását, a személytaxi-szolgáltatás hatósági ára nem vezethető ki - hívta fel a figyelmet a Budapesti Kereskedelemi és Iparkamara (BKIK).
Mivel a forint árfolyama keményen megérezte azt, hogy az uniós forrásoktól távolabb került a héten Magyarország, vannak olyan pénzügyi szakemberek, akik attól tartanak, hogy az EU Szerbiához hasonlóan Magyarországot is az IMF hitel felé akarja terelni.
A kormány 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést írt elő az állami szerveknél és az állami tulajdonú gazdasági társaságoknál. Emellett a jövő héttől az erdőgazdaságoknál is lehet tűzifát venni, amelyre hatósági árat fog megállapítani a kormány - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.
Csak a magántulajdonú gépjárművek, mezőgazdasági erőgépek, traktorok, valamint a taxik kaphatják a 480 forintos garantált áron az üzemanyagot, a Mol javaslatára, a kormány döntése értelmében.
Magyarország és Szlovénia példájára hivatkozva az üzemanyag árának hatósági korlátozását követeli a bukaresti kormánytól a román fuvarozók országos szövetsége (FORT) is - közölte az Agerpres hírügynökség.
A kormány úgy döntött, hogy július elsejéig meghosszabbítja az üzemanyagra és az egyes élelmiszeripari termékekre vonatkozó árkorlátozó intézkedéseket - jelentette be a miniszterelnök szerdán.
A kormány döntése alapján kedden életbe lépett az árstop egyes alapvető élelmiszerekre. Több üzletlánc mennyiségi korlátozást vezetett be a hatósági áras termékekre.
A fogyasztóvédelem kiemelt országos akció keretében ellenőrzi, hogy a szolgáltatók valóban a hatóságilag megszabott díjért végzik-e el a koronavírus-fertőzés kimutatására alkalmas PCR-teszteket.
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek