Kezdőlap Címkék Innovációs és Technológiai Minisztérium

Innovációs és Technológiai Minisztérium

Húsvét – Kevés a kifogásolható élelmiszer a boltok polcain

A fogyasztóvédők húsvétig kiemelten ellenőrzik az ünnepi szezonális termékeket, a sonkákat, a csokoládé figurákat és a pálinkákat annak érdekében, hogy a vásárlók ne váljanak megtévesztés áldozatává.

Magyar multi program – nemzetközi piacra segítik az ígéretes kkv-kat

Magyar multi program címmel a legígéretesebb kis- és közepes vállalkozások fejlődését támogató projekt indul. Célja, hogy a leginkább fejlődőképes kkv-k a nemzetközi piacon is megvethessék a lábukat.

Fogyasztóvédelem. Hatékony a veszélyes termékek hazai szűrése

Magyarország élen jár a nem biztonságos termékek kiszűrésében, ugyanis az aktív fogyasztóvédelmi jelenlétnek köszönhetően tavaly a harmadik legtöbb riasztást küldte a RAPEX-be, az unió nem élelmiszer jellegű veszélyes termékeket tartalmazó adatbázisának riasztási rendszerébe.

MTA – Véget ért a teljesítményértékelés

Az értékelést nemzetközi szakértők bevonásával készítették, nemzetközi standardok szerint. A kutatóhálózat gyökeres átalakítására nincs szükség, de fejleszthető, például a fiatal kutatók intenzívebb bevonásával - sorolja a felmérés legfontosabb megállapításait az MTA közleménye.

Otthon melege – Fűtési rendszerre 60 százalékos támogatás

Folytatódik az Otthon melege program konvektorcsere alprogramja, amelynek keretösszege 2 milliárd forint lesz, az érdeklődők pályázataikat országosan május 20-tól küldhetik be.

Kozmetikumok górcső alatt – jó eredményeket hozott a vizsgálat

A fogyasztóvédelem által ellenőrzött 42 különböző szépségápolási termék laboratóriumi vizsgálata jó eredménnyel, kifogás nélkül zárult, valamennyi vizsgált kozmetikum megfelelt az előírásoknak.

Háztartásigép-csere program: majdnem minden pályázó nyert

Az Otthon melege program háztartásigép-csere pályázata mintegy 5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással idén több mint 115 ezer magyar háztartás energiahatékonysági korszerűsítését segíti.

Innovációs Nagydíj – Nyolc pályázó vehetett át elismerést

A múlt évben elért kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítmény elismeréseként átadták a pályázaton elnyerhető 2018. évi Innovációs Nagydíj elismeréseket a Parlamentben.

Készül az új kkv-stratégia – konzultációra hív az ITM

Országos konzultációs sorozatot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) többek között a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) közösen a magyar mikro, kis- és közepes vállalkozások helyzetének, fejlesztési lehetőségeinek megismerésére.

Hazacsábítaná a magyar sofőröket a fuvarozók elnöke

Fuvarozói szakmai berkekben egyre erőteljesebben jelenik meg az a vélemény, hogy a külföldön dolgozó magyar sofőröket haza lehetne csábítani, ezért Szabó György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke felhívással fordul a hazai vállalkozásokhoz: összehangolt cselekvéssel, az érdekeltség megteremtésével hívják haza a magyar sofőröket.

Corvinus Egyetem: oktatási-kutatási együttműködés a BlackRock alapkezelővel

Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Corvinus Egyetem és a világ legnagyobb pénzügyi befektető társasága, az amerikai BlackRock alapkezelő budapesti innovációs és technológiai központja. A megállapodást...

MI Koalíció: digitalizációval, automatizációval növelhető a versenyképesség

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére megtartotta első szakmai napját a Digitális Jólét Program keretében létrejött Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció.

Veszélyes gyerekjátékok – vizsgálat indult, a neten is ellenőriznek

Megkezdődött az Innovációs és Technológiai Minisztérium által elrendelt idei évi játékvizsgálat, amelynek célja kiszűrni a piacról a veszélyes játékokat.

Háztartásigép-csere: érkeznek a támogatási okiratok

Március elejéig minden pályázó megkapja az Otthon Melege Program háztartásigép-csere alprogramjának támogatási okiratait - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára.

Fogyasztóvédelem. Csak a cégeknek másként

Ki védi meg a fogyasztót? Hová fordulhatunk, ha hibás termékkel vagy szolgáltatással találkozunk? Miben segíthet a fogyasztóvédelem? Milyen lehetőségei vannak a vásárlónak, ha cégként bonyolódik ’fogyasztóvédelmi vitába’? És egyáltalán, hol érhetők el a fogyasztóvédők? Erről kérdezte AzÜzlet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkárát, Keszthelyi Nikolettát.

Fogyasztóvédelem ’19. Húsvétig sem pihennek

Az online kereskedelem, az árubemutatóval egybekötött termékértékesítések, az úgynevezett "vámriasztással" érintett termékek laboratóriumi ellenőrzése és a szezonális, azaz húsvéti, karácsonyi eladások, vásári gyakorlat ellenőrzése adja a gerincét a fogyasztóvédelmi ellenőrzéseknek 2019-ben - derült ki Kara Ákos szavaiból.

Otthon Melege Program: újraindul a konvektorcsere

Jövőre 2 milliárd forintos keretösszeggel újraindul az Otthon Melege Program konvektorcsere alprogramja.

ITM-ellenőrzés: adminisztrációs hiányosságok miatt bírságoltak fuvarozókat

A több mint 800 külföldi teherautót érintő december eleji ellenőrzésénél 56 jogsértés miatt összesen több mint 21 millió forint bírságot szedtek be, vagy szabtak ki a szakemberek.

Jól fogynak a 2019-es sztrádamatricák

A december elseje óta megvásárolható 2019-es éves országos és megyei e-matricákból 23 ezer darabot értékesítettek a tavaly december első két hetében eladott 19 ezer darabbal szemben - tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Karácsony – A fényfüzérek fele veszélyesnek bizonyult

A karácsonyi fényfüzérek, világító díszek, külterületi dekorációk fogyasztóvédelmi ellenőrzésekor 53 termékből 25 "megbukott" a vizsgálatokon, a problémás termékek aránya elérte a 47 százalékot - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) .

Friss

Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, számos adatot közöl a KSH a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig számos újabb statisztikát közöl, közöttük a szálláshelyek forgalmát és a munkaerőpiac májusi adatait.

A BUX a héten harmadjára is zárócsúcsot döntött

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a múlt pénteki záráshoz képest 3,40 százalékkal emelkedve 98 560,68 ponton fejezte be a hetet.

Vármegyei Értékdíjat kapott a Lillafüredi Állami Erdei Vasút

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye napja alkalmából rendeztek ünnepséget, csütörtökön, Miskolcon. Ebből az alkalomból Kincseink - Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értékdíjat kapott az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút, a turizmus és vendéglátás szakterületi kategóriában.

Magyar célgépek, globális színvonal – Átadták az “Év Célgépe 2025” díjakat

A Magyar Ipari Célgép Nagydíj ismét bizonyította, hogy a hazai mérnöki tudás nemcsak lépést tart, hanem irányt is mutat az ipar jövőjének.

Hírek

Vármegyei Értékdíjat kapott a Lillafüredi Állami Erdei Vasút

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye napja alkalmából rendeztek ünnepséget, csütörtökön, Miskolcon. Ebből az alkalomból Kincseink - Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értékdíjat kapott az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút, a turizmus és vendéglátás szakterületi kategóriában.

A mesterséges intelligencia az új résztvevő a vállalati meetingeken

Évente több száz munkaóra veszik el a meetingeken való jegyzeteléssel. A legújabb kutatások is alátámasztják, hogy a munkavállalók szerint a megbeszélések nem mindig hatékonyak, sokan mással foglalkoznak közben.

Budapest múltja életre kel – Megnyílt a Time Machine Budapest

A most nyitott Time Machine Budapest élményközpont is részt...

Mielőtt felkel a nap Bécsben – filmes városnézés

30 évvel a kultikussá vált Mielőtt fel kel nap című film bemutatása után Bécs új városi sétán keresztül vezeti végig az érdeklődőket a híres jelenetek helyszínein.

Újabb befektetői ranglistán lépett előre Magyarország

Ismét bekerült Magyarország a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe, és a kelet-közép-európai térségben egyedüliként javította pozícióját a Kearney nemzetközi üzleti tanácsadó társaság új felmérése szerint

Hamarosan nyit Magyarország legbiztonságosabb széfszolgáltatása

Megismételhetetlen látogatás a titkos, földalatti páncélteremben a Múzeumok Éjszakáján

Közeledik Pécs ikonikus nyári programja, a Sétatér Fesztivál

Idén nyáron ismét zenével telik meg Pécs egyik legszebb tere: június 26. és 28. között a Sétatéren a könnyed nyári esték és a minőségi élőzene találkozik – mindez ingyenesen!

Közösségi közlekedéssel a Múzeumok Éjszakáján

Múzeumbuszokkal és MOL Bubival érdemes a Múzeumok Éjszakája helyszíneit megközelíteni a nyár legrövidebb éjszakáján, szombaton.

Gazdaság

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik