Az idén gyermekenként átlagosan 33 ezer 560 forintot terveznek elkölteni a szülők az iskolakezdésre, tavaly ez az összeg átlagosan 15 ezer és 25 ezer forint között mozgott.
Javult a háztartások jövedelmi helyzete 2017-ben, azonban a fogyasztási kiadásaik is emelkedtek, A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázata a teljes lakosság 19,6 százalékát érintette - összegezte a KSH legújabb statisztikája..
Többet költöttek nyaralásra a magyar állampolgárok, mint egy évvel korábban, a válaszadók kétharmada fontosnak tartja, hogy az utazásra szánt kiadásokat ne hitelből, vagy kölcsönből finanszírozza - derült ki az Intrum legfrissebb európai fogyasztói jelentéséből. A 2017 őszén készült reprezentatív kutatásban 24 országból 24 401 európai - köztük 1006 magyar - állampolgár vett részt.
Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek