Kezdőlap Címkék KSH

KSH

Egy év alatt negyedével drágultak a budapesti albérletek

A lakbérek országos átlagban 23 százalékkal, Budapesten 25 százalékkal nőttek júliusban az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Félmillió forint fölött a bruttó átlagkereset

Júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 15,4 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 16,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó átlagkereset 503 500 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 514 300 forint volt. A kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 347 200 forint volt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: 6,5 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben

A második negyedévben 6,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest 1,1 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye. Az első fél évben a gazdaság teljesítménye 7,3 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: júniusban csökkent az építőipar termelése

Júniusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 8,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok termelése közül az épületek építéséé 4,8, az egyéb építményeké 11,7 százalékkal csökkent.

KSH: júniusban 1,5 százalékkal nőtt az ipari termelés

Júniusban az ipari termelés volumene 1,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztítva 4,8 százalékkal nőtt. Az előző havinál 0,6 százalékkal nagyobb volt a szezonálisan és munkanappal kiigazított kibocsátás - erősítette meg pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: júliusban is gyorsult az infláció, leginkább az élelmiszerek drágultak

Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 13,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Májusban közel félmillió forint volt a bruttó átlagkereset

Májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete az egy évvel korábbinál 14,9 százalékkal magasabb, 495 900 forint volt, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 15,6 százalékkal, 342 000 forintra emelkedett - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Magára talált a járműgyártás – nagyot bővült az ipar májusban

Májusban az ipari termelés volumene 9,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 3,4 százalékkal emelkedett, mivel idén májusban kettővel több munkanap volt, mint a múlt évben - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: tovább gyorsult az infláció júniusban

Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 11,7 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Külkereskedelem. Közel egy év után lett újra pozitív a mérleg

Májusban az export euróban számított értéke 27,6, az importé 27,2 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel azelőtt. A külkereskedelmi áruforgalom egyenlege tavaly májushoz képest 65 millió euróval javult és 135 millió euró exporttöbblettel zárt. Legutóbb tavaly júniusban volt pozitív a külkereskedelmi mérleg - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Államháztartás: 4,8 százalékos GDP-arányos hiány

Az előzetes adatok szerint a kormányzati szektor első negyedévi hiánya 739 milliárd forint, a GDP 4,8 százaléka volt. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 74 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,4 százalékponttal lett kedvezőbb - jelentette a Központi Statisztikai hivatal (KSH).

Számlálóbiztosokat keres a Központi Statisztikai Hivatal

Országosan mintegy 28 ezer számlálóbiztos részvételére lesz szükség az októberben kezdődő népszámlálás lebonyolításához. A Központi Statisztikai Hivatal a települési, illetve a fővárosban a kerületi önkormányzatok jegyzőivel közösen elindította a számlálóbiztosok toborzását.

Félmillió forint fölött volt a bruttó átlagkereset áprilisban

Áprilisban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 507 500 forint, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 518 500 forint volt. A kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 349 700 forintot ért el, kedvezmények nélkül 337 500 forint volt. A bruttó átlagkereset 15,2 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 15,9 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Átlépte a lélektani határt az infláció májusban

A fogyasztói árak átlagosan 10,7 százalékkal haladták meg májusban az egy évvel korábbit, 1,7 százalékkal nőttek egy hónap alatt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: az első negyedévében is nőttek a beruházások

Az idei első negyedévben a beruházások volumene 8,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva és 3,2 százalékkal az előző negyedévhez képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: 352 ezer forint volt a nettó átlagkereset márciusban

Márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 511 400 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 352 200 forint volt. A bruttó átlagkereset 17,5 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 18,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - ismertette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: több mint 8 százalékkal nőtt a GDP az első negyedévben

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 8,2, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján 8,0 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Kilőttek a mezőgazdasági árak: ezek drágultak

Márciusban nagy lendületet vett a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése, az egy évvel korábbiakhoz képest 37,4 százalékkal álltak magasabban, ami 12,5 százalékponttal több a februári 24,9 százaléknál. Az első negyedévben a mezőgazdasági termelői árak átlagosan 33,9 százalékkal nőttek a múlt év azonos időszakához viszonyítva, pedig már akkor is 13,0 százalékos volt az éves drágulás - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból.

Inflációs érzet kontra hivatalos számok – megszólalt a KSH

Számos olyan pszichológiai tényező létezik, ami megmagyarázza, miért magasabb az egyén által érzékelt infláció, mint a hivatalosan mért. A hivatalos statisztika ad pontos képet a teljes gazdaságot átlagosan jellemző árváltozásról, nem a szubjektív, egyénileg érzékelt infláció - mutatott rá Quittner Péter, a Központi Statisztikai Hivatal fogyasztói árak osztályvezetője a GKI-nak arra a kutatására válaszolva, miszerint a lakosság a dupláját érzékeli a hivatalosan kimutatott inflációnak.

KSH: áprilisban már közel 10 százalékos volt az infláció

Áprilisban 9,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Leginkább az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett. Egy hónap alatt 1,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Friss

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

Közel 12 milliárd forintot költ digitális hálózati fejlesztésre az MVM Démász és az MVM Émász

A projekt az időjárásfüggő, megújuló alapú villamosenergia-termelés, elsősorban a naperőművek, dinamikus felfutásából adódó kihívásokra ad választ a fizikai hálózatfejlesztéseket kiegészítve.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Hírek

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

Az Indotek 2025 elején egy ismert osztrák pénzügyi-ingatlanpiaci szakemberrel erősítette meg több mint 600 fős hazai csapatát

HIPA: idén új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.