A második negyedévben megállt a használt lakások árának emelkedése, miközben az új lakások ára országszerte nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Szeptemberben az ipari termelői árak - az exportárak fellendülése következtében - 2,2 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét az augusztusi 0,9 százalékos emelkedés után - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Augusztusban a bruttó átlagkereset 11,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és 358 ezer 900 forint volt. A nettó átlagkereset a kedvezményeket is figyelembe véve 246 ezer forintot tett ki - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A harmadik negyedévben 4 millió 521 ezer volt a foglalkoztatottak átlagos létszáma, 34 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliek átlagos létszáma 163 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Nőtt a természetes fogyás mértéke az első nyolc hónapban, miután 1,9 százalékkal kevesebb gyerek született és 0,2 százalékkal többen haltak meg a múlt év azonos időszakához képest. A házasságkötések száma viszont 1990 óta a legmagasabb volt ebben az időszakban.
Augusztusban az építőipari termelés 5,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, amikor 24,7 százalékos volt a növekedés - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Augusztusban az ipari termelés 0,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az előző havi 12,0 százalékos emelkedés után, a munkanaphatástól megtisztított adatok 2,7 százalékos növekedést mutatnak az előző havi 8,7 százalékot követően - erősítette meg az előzetes adatokat hétfőn második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
A fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal voltak magasabbak szeptemberben az egy évvel korábbiaknál, augusztushoz viszonyítva 0,1 százalékkal emelkedtek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Az ipari termelés volumene augusztusban 0,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 2,7 százalékkal emelkedett a termelés - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
A kiskereskedelmi forgalom augusztusi növekedési üteme megegyezett az első nyolc hónap átlagával, nem jelzi a gazdasági növekedés lassulását. Elemzők szerint a dinamikus béremelkedés magas szinten tartja a fogyasztást, és ezzel az GDP-növekedés lassulása ellen hat.
Augusztusban a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 5,3 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 5,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette a KSH.
Júliusban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset 10,7 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 10,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Elérhette a csúcspontját a foglalkoztatás, a további bővítést a munkaerőhiány mellett elsősorban a bizonytalan világpiaci környezet akadályozhatja - reagáltak elemzők a foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokra.
Öt év elteltével újra felmérik a magyarok táplálkozási szokásait az európai lakossági egészségfelmérés részeként - közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főosztályvezetője.
Júliusban az építőipari termelés 32,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építése 32,2 százalékkal, az egyéb építményeké 34,1 százalékkal nőtt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Júliusban a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 3,2 százalékkal maradt el a tavaly júliusitól. A szállodai szobák átlagára több mint 6 százalékkal nőtt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Augusztusban átlagosan 3,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbiakhoz képest, júliushoz viszonyítva 0,1 százalékkal csökkentek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Júliusban az ipari termelés volumene az előző havi csökkenés után 12,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 8,7 százalékkal emelkedett a termelés - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek