Jóváhagyta az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa új monetáris politikai stratégiáját, amelyben 2 százalékos szimmetrikus inflációs célt jelölt meg. A lépés azt jelzi, hogy az EKB eltűri a magasabb inflációt a korábbi alacsonyabb szint kompenzálására, vagyis fenntartja jelenlegi laza politikáját.
Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa úgy döntött, hogy változatlanul marad az irányadó refinanszírozási műveletek nulla százalékos kamatlába, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,50 százalékos szintje.
Az MNB elérte középtávú, fenntartható inflációs célját - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.
A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.
A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.

A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.
a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek