A légitársaság több mint 100 millió euró értékű fejlesztéssel készült fel a nyári főszezonra: növelte a személyzet létszámát, korszerűsítette a rendszereit,
A repülési üzletág ismét zökkenőmentesen működik, a légitársaságok a világjárvány elmúltával megnőtt utazási keresletnek és a megemelt áraknak köszönhetően profitot is termelnek. Éppen ezért a szakértők tartósan drága repülőjegyekre figyelmeztetnek.
A légi taxik a jövő piacának számítanak. De még mindig nem világos, hogy mely hajtómodellek fognak érvényesülni. A Rolls-Royce most arra törekszik, hogy a repülő járművek meghajtási rendszereinek vezető gyártója legyen.
Távozik posztjáról Szepessy Kornél, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatója. Feladatait átmeneti jelleggel Tóth László, a légi navigációs vállalat igazgatóságának tagja veszi át.
A Wizz Air vezérigazgatója szerint az emberek mobilitási igénye vissza fogja állítani az utazási kedvet, de sokkal inkább bízik a hosszú távú talpra állásban, mint a rövid távúban. Úgy véli, a légiközlekedési iparág 2024-25-re jut újra a 2019-es szintre.
Rekordvesztesége lesz a márciussal záró pénzügyi évben a Ryanairnek, de a nyári hónapoktól már a forgalom ugrásszerű javulására számít a cég vezérigazgatója.
A WizzAir elegendő tartalékokkal rendelkezik a járvány miatti krízis átvészeléséhez, és annál jobb komparatív előnnyel kerül ki belőle, minél tovább tartanak a korlátozások - nyilatkozta a Reutersnek Váradi József, a WizzAir vezérigazgatója.
Legkorábban három év múlva érheti el a magyar légi közlekedés a 2019-es szintet, miután a járvány miatt tavaly csaknem 60 százalékkal esett vissza a légtérben átrepülő, valamint a Budapestre érkező és az onnan induló járatok száma - közölte a HungaroControl.
Három évig húzódhat a koronavírus-járvány okozta válság a nemzetközi légi közlekedésben az ágazat legnagyobb német szereplője, a Lufthansa csoport szerint.
Legkorábban ősszel indulhat újra a Lufthansa Group, a csoport száz géppel csökkenti flottáját és tízezer ember elbocsátásra készül - mondta Carsten Spohr vezérigazgató a cégcsoport online éves közgyűlésén.
Ezer munkavállalóját, a dolgozók 19 százalékát kénytelen elbocsátani a Wizz Air a koronavírus-járvány miatt, és az eddiginél is több embert küld kényszerszabadságra.
Globálisan 25 millió olyan állás került veszélybe a koronavírus-járvány miatt, amely szorosan kapcsolódik a légi közlekedéshez. A légitársaságok hosszú felépülési időszakra számítanak és állami segítségre várnak.
Teljes repülőtérzárat kellett elrendelni hétfőn és kedden az esti órákban, miután drónok repültek be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területére - közölte a Budapest Airport.
Noha szabadságvesztéssel is sújthatók az elkövetők, Budapesten továbbra is gyakran fordul elő, hogy lézerrel zavarják a pilótákat a földről - közölte a HungaroControl.
Leállították a közlekedést csütörtökön a németországi Köln-Bonn nemzetközi repülőtéren, mert az erős havazás miatt használhatatlanná váltak a kifutópályák.
Nyolc németországi nemzetközi repülőtéren tartanak sztrájkot kedden a biztonsági szolgálatok dolgozói, Frankfurt és Hamburg mellett Münchenben, Hannoverben, Brémában, Drezdában, Lipcsében és Erfurtban is.
Rövid távon komoly kockázatokat jelentene több nagy európai légitársaság, köztük a Wizz Air számára, ha Nagy-Britannia úgy lép ki az Európai Unióból, hogy nem sikerül megállapodásra jutnia az EU-val a jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszer feltételeirő - közölte a Moody's.
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek