Károlyi László Fotó:Fürjes Viktória
Már a szocialista Romániában is startupot indított Károlyi László, aki közel három évtizeden át, a Legrand Magyarország menedzsereként, majd vezérigazgatójaként járult...
A magyar háztartások jövedelmi helyzete az elmúlt évek inflációs sokkja után 2024 végére helyreállt, a tavalyi 9 százalék után az idén 6-7 százalékos reálbér-növekedés várható.
Az elektromos autózás terjedése azonban nem csak gazdasági és környezeti előnyöket hoz, hanem egy új szemléletmódot és életstílust is megkövetel a vállalatoktól.
Miközben a technológiai fejlődés, a digitális transzformáció és a fenntarthatóság fókuszba kerülése új irányt ad a gazdaság fejlődésének az emberi és szakmai kapcsolatok szerepe továbbra is meghatározó az üzleti életben és a kétoldalú kapcsolatokban.
A Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara (MFKI) megújult igazgatótanácsa újabb három évre bizalmat szavazott az eddigi elnöknek, Károlyi Lászlónak a kamara éves közgyűlésén.
A megsokasodott gazdasági kihívások ellenére el kell kerülni a recessziót, sőt, a magyar kormány célja, hogy a 2022-es 4,5 százalékos növekedést követően 1,5 százalékos növekedést érjen el az ország 2023-ban - jelentette ki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara évnyitó üzleti ebédjén.
A 2. Magyar-Francia Üzleti Fórum is tisztán megmutatta, hogy a magyar-francia üzleti együttműködés még számtalan kiaknázatlan lehetőséget rejt – fejtette ki az esemény kapcsán Károlyi László a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
A francia magyar gazdasági kapcsolatokat a járványhelyzet sem vetette vissza. Miközben a francia vállalatok 46.000 közvetlen munkahelyet teremtenek Magyarországon, a nagy cégek mellett, már a francia KKV-k is egyre aktívabbak a magyar piacon. Ahol jó látni, hogy már a magyar fiatalok körében is egyre népszerűbbek a nagy francia cégek, amelyek leányvállalatainál egyre több magyar menedzser kap vezető szerepet – fejti ki Pascale Andreani asszony, a Francia Köztársaság magyarországi nagykövete.
Agilis, erősebb, jobban látható kamarát kíván építeni Károlyi László a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara tavaly megválasztott, új elnöke. A szakember, aki egyben a Legrand Zrt. vezérigazgatója, az anyacége nevéből levezetett szójátékkal élve azt szeretné, hogy a kamara nagy(obb) legyen nagy, vagy ahogy a francia mondja,plus (le) grand.
Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.
A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján.
A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.
2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.
Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.
A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében
A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek