Tavaly áprilisi indulása óta 28 ezer kis- és közepes vállalkozást 1836 milliárd forint forráshoz juttatott a Növekedési Hitelprogram Hajrá - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Az azonnali fizetési rendszer (AFR) elindulása óta közel 150 millió tranzakció teljesült néhány másodpercen belül, mintegy 30 ezermilliárd forint értékben - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Nem számított a piac a jegybanki alapkamat módosítására, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi döntése megfelel az elemzői várakozásoknak - vélik az MTI-nek nyilatkozó szakértők.
A Magyar Nemzeti Bank szerint a koronavírus-járvány okozta válságból elhúzódó a kilábalás, Magyarországon a vártnál kedvezőbben alakult a múlt év vége, és 2021 második negyedévében normalizálódhat a helyzet, a jegybank továbbra is az árstabilitás fenntartását tekinti a legfontosabb szempontnak - derül ki az MNB Monetáris Tanácsának közleményéből.
Nem módosította a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét, és a kamatfolyosón sem változtatott a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa - közölte az MNB.
Észtország rekordszintű fejlődésének sok olyan tanulsága van, amelyet Magyarországnak is érdemes figyelembe vennie - írta a Magyar Nemzeti Bank elnöke a növekedés.hu oldalon.
Az elmúlt évben 4248 milliárd forinttal nőtt a háztartások nettó pénzügyi vagyona, amiből a negyedik negyedévi növekedés 41,7 százalékot, 1772 milliárd forintot tett ki - közölte a Magyar Nemzeti Bank. A háztartások nettó pénzügyi vagyona 4808 milliárd forinttal nőtt 2019-ben.
Az államháztartás névértéken számított konszolidált bruttó adóssága az Eximbank adósságát is figyelembe véve 38 368 milliárd forint, a GDP 81,0 százaléka volt a múlt év végén - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
A jegybank elnöke szerint Magyarország szintet léphetne a fenntartható felzárkózásban azzal, ha a legjobb egyetemek köré innovációs parkokat, okos kerteket építenének, amelyek bölcsői és keltetői lehetnének egy magyar innovációra és tulajdonra épülő vadonatúj gazdaságnak.
A digitális jegybankpénz a technológiai kihívásra adott válasz a pénzügyi rendszer stabilitásának megvédésére. Kína élen jár a fejlesztésében, fő kereskedelmi partnerei szintén. A dollár súlyából ezek a tényezők lassan "kiharapnak" - hangzott el a Külügyi és Külgazdasági Intézet online kerekasztal-beszélgetésén.
A keresletérzékeny termékek és az üzemanyagok inflációs hozzájárulása emelkedett, amit az élelmiszerek hozzájárulásának mérséklődése ellensúlyozott, így összességében az infláció az előző hónaphoz képest nem változott - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank.
A magyar gazdaság az év végére visszanyerheti a 2019-es teljesítményét, miután a GDP-növekedés az idén várhatóan megközelítheti a 6 százalékot - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának kilenc tagja az alapkamat 0,60 százalékon tartásától - derül ki a január 26-i ülés rövidített jegyzőkönyvéből.
Tiltott piaci manipuláció miatt a Magyar Nemzeti Bank 9 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre, és feljelentést is tett az ügyészségen.
Átalakulnak a felzárkózás feltételei, a gazdasági siker eddigi követelményei újakkal bővülnek a világban. A felzárkózás időigénye is nő, egyre hosszabban kell tehát kiválónak lenni - írta friss jegyzetében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) átlagos díja a személyautókra országosan 9 százalékkal 45 ezer forintra, Budapesten 15 százalékkal 63 ezer forintra nőtt tavaly - ismertette a jegybank új indexét bemutató online sajtótájékoztatón Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.
Engedély nélkül végzett pénzügyi szolgáltatási és alkuszi tevékenység miatt a jegybank a HBA Faktoring Kft.-re és egy magánszemélyre 21 millió forint, illetve 20 millió forint bírságot szabott ki. A társaság üzemeltette korábban a kopaszdmegabankod.hu címen elérhető honlapot is.
A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.
Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek