Kezdőlap Címkék Magyar Szakszervezeti Szövetség

Magyar Szakszervezeti Szövetség

Húsz százalékkal nőtt a halálos munkabalesetek száma tavaly

Húsz százalékkal nőtt a halálos munkabalesetek száma tavaly, amikor 75 ember vesztette életét - hívta fel a figyelmet a munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja alkalmából a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) hétfőn.

Uniós támogatás a Magyar Szakszervezeti Szövetségnek

A projekt 2024 októbere és 2029 decembere között a magyar állam támogatásával és az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program plusz (GINOP Plusz) keretében.

Megvan a minimálbér összege!

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között. A felek több pontban megegyezésre jutottak, köztük abban, hogy a legkisebb keresetek már 2023 decemberében emelkedhetnek: a minimálbér 15 százalékkal, 266 800 forintra, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal, 326 000 forintra növekedhet.

Koronavírus – Maszsz: az újraindítás feltétele a díjmentes teszt

A gazdaság újraindításának elengedhetetlen feltétele az ingyenes koronavírusteszt, amelyet minden magyar állampolgár számára biztosítani kell - közölte a Magyar Szakszervezeti Szövetség (Maszsz).

Minimálbér. Megmerevedtek az álláspontok – a kormány segítségét kérik

Továbbra sem tudtak megegyezni minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről a felek, ezért a tárgyalások a jövő héten folytatódnak - mondta el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) szerdai ülését követően a munkaadói és a munkavállalói oldal egy-egy képviselője.

Minimálbér. Közeledtek az álláspontok – a kormánytól járulékcsökkentést várnak

Közeledett a munkaadói és a munkavállalói oldal álláspontja a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló tárgyaláson. A megegyezés érdekében mindkét oldal számít járulékcsökkentés formájában a kormány segítségére - mondták el az egyes oldalak képviselői.

Szakszervezetek: törvényben kellene szabályozni az otthoni munkát

Az otthoni munka feltételeit szabályozó törvény megtárgyalását sürgeti a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ). A szervezet szerint az újabb korlátozások miatt munkavállalók tízezrei fognak ismét otthonról dolgozni, de még mindig nincs egyértelmű szabályozás.

Szakszervezetek: elfogadható a fővárosi újraindítási adó

Elfogadhatónak tartják a szakszervezetek a Fővárosi Önkormányzat tervét az újraindítási adó bevezetéséről, amennyiben az abból származó plusz bevételből a főváros nemcsak megőrzi a munkahelyeket a saját cégeinél, közintézményeinél, hanem bért is emel.

Azonnali nyugdíjemelést kér a Magyar Szakszervezeti Szövetség

A nyugdíjkiegészítés azonnali 4,3 százalékra emelését, de személyenként minimum egyszeri 10 ezer forintos juttatást kér a kormánytól a Magyar Szakszervezeti Szövetség.

Főét. Érdekegyeztető tanácsot alakítottak Budapesten

Fővárosi Érdekegyeztető Tanács alakult kedden Budapesten. A háromoldalú érdekegyeztető fórumban öt szakszervezeti és öt munkáltatói szövetség, valamint a fővárosi önkormányzat képviselői foglalnak helyet.

Kétszámjegyű béremelést akarnak a szakszervezetek

Újratárgyalná a tavaly megkötött kétéves bérmegállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), ezért Kordás László elnök kezdeményezte a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) összehívását.

A MASZSZ kéri a képviselőket, ne szavazzák meg a cafeteria változásait

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) nyílt levélben fordult az országgyűlési képviselőkhöz, hogy ne szavazzák meg a cafeteria adóztatásának tervezett változtatását, mert véleményük szerint azzal...

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...