Kezdőlap Címkék Magyar Telekom

Magyar Telekom

BÉT – Iránykereséssel nyithat a tőzsde

Iránykereséssel nyithat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

BÉT – Visszafogott kezdés várható

Iránykereséssel, legfeljebb enyhe emelkedéssel kezdhet szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - véli az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Történelmi csúcson zárt a BUX és az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 328,72 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 46 699,74 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.

BÉT – Történelmi csúcsra emelkedett a BUX májusban

Májusban új történelmi csúcsot ért el a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, kevesebb mint másfél évvel az előző csúcsdöntés után. A részvénypiac napi átlagforgalma 28,5 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest - közölte a BÉT.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

BÉT – Pozitív nyitásra számít az elemző

A továbbra is pozitív nemzetközi befektetői hangulat miatt pozitív irányú nyitásra lehet számítani a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a csütörtöki visszaesést követően - közölte az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

BÉT – Profitot realizáltak a befektetők

 A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 576,71 pontos, 1,24 százalékos csökkenéssel, 45 802,61 ponton zárt csütörtökön.

BÉT – Iránykeresés várható a tőzsdén

Iránykeresés várható csütörtökön a nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén - közölte az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

BÉT – Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés

A kedvező nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

BÉT – Folytatódhat az emelkedés

A kedvező nemzetközi befektetői hangulatban folytatódhat az emelkedés, pluszban nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.

A kedvező nemzetközi hangulatban nőtt a budapesti tőzsde indexe

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1132,81 pontos, 2,51 százalékos emelkedéssel, 46 261,37 ponton zárt csütörtökön.

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés

Az elmúlt napok negatív korrekciója után csütörtökön emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

BÉT – Negatív korrekcióval indulhat a kereskedés

Negatív korrekcióval indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint.

BÉT – Pozitív nyitásra számít az elemző

Pozitív nyitásra lehet számítani a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden, miután az MNB alelnöke, Virág Barnabás hétfőn felvetette a kamatemelés júniusi lehetőségét - mondta az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Elemző: felülteljesített a budapesti tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 455,04 pontos, 1,01 százalékos emelkedéssel, 45 429,12 ponton zárt pénteken.

Emelkedés várható a tőzsdén az elemző szerint

A csütörtöki emelkedés után pluszban nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.

Friss

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...

Ezért veszítik az értéküket gyorsabban az elektromos autók, de ez változhat a közeljövőben

Az elektromos autók (EV-k) amerikában is gyorsabban veszítik el...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő