A vállalatcsoport integrációs folyamatában a Volánbusz, a MÁV-START és a MÁV-HÉV összeolvadásával 2025. január elsejével létrejön a MÁV Személyszállítási Zrt.
Az EMMA elnevezésű, egységes menetrendi kereső és útvonaltervező szolgáltatás, most a MÁV-applikációban is folytatódik a két szolgáltató integrációja: hétfőn elindult a Volán-járatokra érvényes új, választható helyfoglalási rendszer is.
A hetedik éve rendkívüli népszerűségnek örvendő kezdeményezés keretében eddig összesen már több százezer európai fiatal utazhatta be Európát Interrail vasúti bérlettel - írták.
Horváth Péter János, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) eddigi elnöke az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatójaként folytatja pályafutását, hivatali utóda január 16-tól Juhász Edit lesz. Vezércsere történt a MÁV-Startnál is, Mosóczi László január 19-től tölti be a vállalat vezérigazgatói posztját.
Keresztes Pétert, a MÁV-HÉV vezérigazgatóját nevezték ki a MÁV-Start élére december 1-jétől. A korábbi vezérigazgató, Kerékgyártó József közös megegyezéssel távozik a MÁV-Start és a MÁV VAGON éléről - közölte a MÁV.
Május 13-tól 26-ig nem üzemel a fővárosi Keleti pályaudvar. Az előre tervezett karbantartás ideje alatt az érintett vonatok mindegyike módosított menetrend alapján közlekedik.
Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója fölmentette tisztségéből a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatóját, Csépke Andrást, utóda szerdától Kerékgyártó József lesz - közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egyre több bliccelő rendezi a kiszabott bírságot, míg tavalyelőtt 63 millió forint folyt be a bírságokból, tavaly ez a szám már megközelítette a 100 millió forintot - közölte a MÁV Start Zrt., amely hatékonyabbá tette követelésbehajtási rendszerét.
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek