Sikeresnek és eredményesnek nevezte a Magyar Nemzeti Bank 2018-as működését Matolcsy György az Országgyűlésben, a jegybank éves üzleti jelentésének és beszámolójának vitáján.
Az előző hónaphoz képest az infláció 0,5 százalékponttal emelkedett, míg a maginfláció nem változott. Az infláció emelkedését főként az üzemanyagok tavaly év végi árcsökkenésének bázishatása magyarázza - állapította meg novemberi inflációs elemzésében a Magyar Nemzeti Bank.
A Magyar Nemzeti Bank 22,5 millió forint bírságot szabott ki a nedolgozz.hu internetes honlap működtetőjére, mert jegybanki engedély nélkül végzett portfóliókezelést, befektetési elemzést, illetve függő ügynöki tevékenységet, amelyeket az MNB azonnali hatállyal meg is tiltott
Továbbra is erős a bankrendszer sokkellenálló-képessége: a pénzügyi rendszer intézményei egy jelentős negatív makrogazdasági sokk esetén is megfelelnének a szabályozói elvárásoknak - derül ki a jegybank decemberi Pénzügyi stabilitási jelentéséből.
December 31-ig lehet a készpénzes vásárlásoknál a régi tízezer forintos bankjegyekkel fizetni, mert december végén a Magyar Nemzeti Bank bevonja azokat a forgalomból.
A Magyar Nemzeti Bank szerint szerződést szegett a Budavári Önkormányzat azzal, hogy leszereltette a Szentháromság utcában, a Bölcs Vár előtti parkolást lehetővé tevő táblát.
A kamatkockázat miatt célszerű lenne fix kamatúvá alakítania szerződését. Az MNB ajánlás alapján erről értesítik levélben a bankok az érintett ügyfeleiket. Eddig két százalékra...
A Magyar Nemzeti Bank egyetlen horgonya az infláció, elsődleges célja az árstabilitás, az infláció változékonyan alakul, ezért a tanács a kilátások megítélésében nagyobb figyelmet fordít a tartós tendenciákat megragadó alapfolyamat-mutatókra.
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 228 milliárd forint, a negyedéves GDP 1,9 százaléka volt az idei harmadik negyedévben, a szeptember végén zárult egy évben pedig 910 milliárd forintot tett ki, ami a GDP 2,0 százalékának felel meg jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján hétfőn a Magyar Nemzeti Bank.
Szinte szerencsejátéknak tekinthető, hogy a befektetési életbiztosítást kötő ügyfelek pénzét kriptovalutába fektette a Novis Biztosító - mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője.
A Magyar Nemzeti Bank vezetői szerint a fejlett országok jegybankjai közel egy évtizede jelentős erőfeszítéseik ellenére sem képesek elérni inflációs céljaikat. Matolcsy Györgyék tanulmányukban arra jutnak, ideje újragondolni az infláció mérését.
A jegybank 100 százalékos leányvállalatának tulajdonába kerül a Bölcs Várnak helyet adó régi budai városháza felújított épülete. Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatóságának döntését az bank pénteken tette közzé.
Elemzők szerint a szeptemberi adatok továbbra is az infláció kettőségét támasztják alá: a bérkiáramlás miatt egyes szolgáltatások ára meredeken emelkedik, míg az importált infláció a tartós fogyasztási cikkek árának csökkenésén keresztül lassítja az áremelkedés ütemét.
A feldolgozott élelmiszerek árindexének alakulásával magyarázza a jegybank, hogy októberben egyaránt 0,1 százalékponttal emelkedett az infláció és a maginfláció az előző hónaphoz képest.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ideiglenesen felfüggesztette a szlovákiai Novis Biztosító Sensum befektetési életbiztosításának magyarországi forgalmazását - közölte a jegybank .
A központi kormányzat által kibocsátott értékpapírok állománya 90 milliárd forinttal csökkent szeptemberben. A 30 890 milliárd forintnyi összeg 2223 milliárd forinttal nőtt az idei első kilenc hónapban és 2384 milliárd forinttal egy év alatt - derült ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból.
A monetáris tanács tagjai ellenszavazat nélkül döntöttek az alapkamat és a kamatfolyosó tartásáról, és egyetértettek abban, hogy továbbra is óvatos monetáris politika indokolt - közölte a jegybank az október 22-i kamatdöntő ülésről kiadott rövidített jegyzőkönyvében.
Magyarországon a készpénzforgalom az egyik legnagyobb mértékű Európában, mintegy 6500 milliárd forint. Kormányzati intézkedésekkel 150 milliárd forintot lehetne a feketegazdaságból kifehéríteni - hangoztatta Varga Mihály.
A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.
Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.
A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.
Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.
Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.
November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.
Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek