Éves szinten mintegy 3600 liternyi vizet takaríthat meg egy négyfős család, ha igazán hatékony mosógéppel rendelkezik otthon. Mindez fakad abból, hogy tetemes különbségek vannak a vizet legjobban és a legkevésbé jól felhasználó készülékek fogyasztása között.
A német Szövetségi Gazdasági és Éghajlatvédelmi Minisztérium közzé tette a legjobb otthoni energiamegtakarítási tippeket, amelyek Magyarországon is hasznosak lehetnek.
Már 40 ezren megkapták az értesítést pályázatuk elbírálásáról, nekik 150 napjuk van a háztartási gép kiválasztására. Ezután 20 000 csomagokban küldik a támogatásról szóló határozatotokat.
Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.
A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.
A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.

A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.
a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek