Idén januártól ugyanis 2,8-4 millió forintos támogatást is kaphatnak autóvásárlásukhoz azok a hazai székhelyű vállalkozások, amelyek megfelelnek a pályázati feltételeknek.
A kormány ezért arról döntött, hogy a családok és a lakhatás biztonságának megvédése érdekében 2024 végéig meghosszabbítja a lakossági kamatstop intézményét - erősítette meg.
Ezzel hazánk gazdasági teljesítménye az uniós élmezőnyhöz tartozik. Ehhez az alacsony infláció, valamint az ehhez köthető kereslet-élénkülés is hozzájárult.
Beszámolt a Magyarországon dolgozó külföldi munkavállalókról is, akiknek a száma mintegy 121 ezer, a létszám kevesebb mint 50 százalékát ukránok és szerbek adják, akiknek nem kell munkavállalási engedély, a vendégmunkások száma pedig 70-75 ezer között mozog.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter részt vett az Európai Akkumulátorszövetség Brüsszelben megrendezett "European Battery Day" ülésén, ahol a felek megtárgyalták az európai akkumulátor-ökoszisztémát és az elektromos mobilitási ágazatot érintő legújabb fejleményeket. Ennek keretében a részvevők értékelték a 2018. évi akkumulátor-cselekvési terv végrehajtását és számba vették a lehetséges jövőbeli intézkedéseket.
Minden együttműködés újabb siker a magyar gazdaság számára, mert Magyarország szeretné tovább erősíteni szerepét gazdasági találkozási pontként, és szeretné elérni, hogy itt kapcsolódjon össze a keleti és nyugati tőke, illetve a hightech technológia.
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint
Emellett a kormány megfontolja az üzemanyag-forgalmazók azon javaslatát, miszerint ne a régiós, hanem a szomszéd országok üzemanyag-átlagára legyen a referenciaérték.
Nagy Márton közölte a kormány döntését: két hetet adott a kabinet a MÁSZ tagjainak, hogy önkéntesen a régiós átlag szintjére csökkentsék az üzemanyagárakat.
Nagy Márton: Kell az új munkaerő, de alapvetően nem vendégmunkásokra, hanem magyar munkavállalókra van szükség, ezáltal az inaktivitás is tud csökkenni
A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek