Évente átlagosan 68 kilogrammnyi élelmiszert dobnak ki fejenként az emberek Magyarországon, az uniós átlag ennél jóval magasabb - mondta Keleti Marcell, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeripari igazgatója.
A tavaszi fagyok és az aszály miatt várhatóan 40-50 százalékkal kevesebb alma terem idén az átlaghoz képest. A körtét még ennél is jobban is megviselte az időjárás, abból egy átlag évhez képest akár 50-60 százalékkal is kevesebbet szüretelhetnek.
Az esős időjárás a keleti országrészben lelassította a betakarítási munkákat, ezért ott július vége helyett csak augusztus elején fejeződhet be az aratás - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
A tavaszi fagyok és az aszály miatt idén 23 ezer és 32 ezer tonna közötti szilvatermés várható, amely jelentősen alulmúlja az átlagos, évi 65 ezer tonnát. Ez az árakra is hatással lehet.
Országszerte megkezdődött a görögdinnye-szüret: idén átlagos mennyiséget, mintegy 160 ezer tonnát takaríthatnak be a termelők - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.
Már kapható a magyar sárgadinnye a piacokon és az áruházakban, néhány hét múlva pedig a görögdinnye is megérkezik a pultokra - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Június 19-ig van lehetőség az egységes kérelmek előzetes ellenőrzése során feltárt hibák szankciómentes javítására - hívta fel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a gazdálkodók figyelmét.
Tisztességtelen forgalmazói magatartásnak minősül, hogy egyes áruházláncok az általuk a veszélyhelyzet idején fizetendő kiskereskedelmi különadót a mezőgazdasági, élelmiszeripari beszerzési árak letörésével akarják ellensúlyozni - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Az agrárvállalkozókat a tervezet előírásai lehetetlen helyzet be hozná, sokan felhagynának tevékenységükkel az unióban, miközben az import élelmiszer jelentős helyzeti előnyt szerezne - foglalható össze mi történne, ha az Európai Bizottság "Termőföldtől az Asztalig" elképzelése valósággá válna. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tiltakozását fejezte ki.
Hétvégétől kapható a friss magyar szamóca a piacokon, a zöldségeseknél és az áruházakban. A hazai termés várhatóan június közepéig-végéig kitart majd - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint az import áruk favorizálása az áruházláncok részéről a magyar élelmiszeripar tönkretételéhez vezet, ezért felszólítja azokat, hogy részesítsék előnyben a magyar élelmiszereket.
Módosult az őstermelői igazolványok szabályozása: az idei értékesítési betétlapok a veszélyhelyzetet követően is kérelmezhetők, automatikusan január 1-jéig visszamenőleges hatállyal.
A gazdálkodók már igényelhetik a támogatást az egységes kérelem (EK) beadó felületen - közölte az Agrárminisztérium (AM). A határidőket fontos betartani, a falugazdászok előzetes egyeztetést kérnek.
Felére csökkentette a mezőgazdasági jégkárok mértékét az ezüstjodid párologtatásával működő országos jégkármérséklő-rendszer - közölte Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.
Kis mennyiségben is komoly rosszullétet okozhat a kifaragott halloween-tök húsának elfogyasztása, ugyanis a dekorációs célra szánt tökök közül nem mindegyik ehető - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Idén mintegy 60-70 ezer tonna szilva termett Magyarországon, ami átlagosnak számít, de a gyümölcs minősége nagyon jó. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint fejlesztésekre van szükség, mert az ültetvények elöregedtek, több helyen pedig öntözés sincs.
Hagyma információs bankkal és technológiai fejlesztésekkel javítanának az importtal szembeni arányon és a belföldi ellátásbiztonságon a hagymatermesztők. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakmai támogatást nyújt.
A Lidl Magyarország árletörő akciója kárt okoz a magyar dinnyetermelőknek, az áruházlánc bedöntheti a magyar dinnyetermelést, és lehetetlenné teszi a minőségi dinnye előállítását - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.
A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.
az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek