Kezdőlap Címkék Naprendszer

Naprendszer

Közel húsz éve nem volt ilyen: öt bolygót is láthatunk szabad szemmel

Öt bolygó, a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz látható szabad szemmel az égen péntekre virradóra a Naptól való távolságuk sorrendjében. A ritka jelenségre legutoljára 2004-ben volt példa.

Földi táj a Plutón: megfejtették a fehérlő csúcsok titkát

Egy francia tudóscsoport magyarázatot talált a Pluto hegyeit borító "hóra": nem jégből, hanem fagyott metánból áll.

Távol van a Naptól, mégis forró – megfejtették a rejtélyt

A Szaturnusz, a Jupiter, az Uránusz és a Neptunusz atmoszférájának felső rétege forró, csakúgy, mint a Földé. Viszont a Földdel ellentétben ezektől a planétáktól túlságosan távol van a Nap ahhoz, hogy ilyen magas hőmérsékleteket okozzon. A jelenség régóta foglalkoztatta a bolygókutatókat.

Máshogy alakult ki a Naprendszer, mint eddig hittük

Egy távoli kis égitest adatainak elemzése alapján csillagászok megállapították, hogy a Naprendszer bolygóinak kialakulását nem ütközések idézték elő.

Űrszonda indult a Nap sarkvidékeinek felderítésére

Útnak indították az amerikai űrkutatási hivatal és az Európai Űrügynökség Solar Orbiter nevű űrszondáját, amely a tervek szerint elsőként fogja lencsevégre kapni a Nap sarkvidékeit.

A Naprendszernél is ősibb anyagot fedeztek fel

A Földön található legősibb szilárd anyagot fedezték fel egy Délkelet-Ausztráliába csapódott meteorit darabjaiba zárva.

Vizet hozott a Naprendszerbe – vasárnap megfigyelhető

Egyre fényesebb és nagyobb a Naprendszeren át száguldó csillagközi üstökös, a Borisov-üstökös. Az égi vándor vasárnap nagyobb amatőr csillagászati távcsövekkel is megfigyelhető lesz.

Elnevezték a Naprendszer legtávolabbi égitestjét

A póheten indiánok nyelvén égboltot jelentő Arrokoth nevet kapta az a Földtől mintegy 6,5 milliárd kilométerre lévő jeges bolygókezdemény, amely a Naprendszer eddig vizsgált legtávolabbi égitestje - jelentette be a NASA.

A Naprendszeren kívülről üzent a Voyager 2 űrszonda

Egy éve lépett át a csillagközi térbe az 1977-ben útnak indított Voyager 2, a második űreszköz, amely elhagyta Naprendszerünket. Az űrszonda missziójáról a kutatók öt tanulmányt tettek közzé.

Naprendszeren kívülről jött – lefotózta a Hubble

Az eddigi legjobb felvételt készítette a NASA Hubble űrteleszkópja a Naprendszeren kívülről érkezett 2I/Borisov üstökösről.

Ősi fekete lyuk rejtőzhet a Naprendszerben

Egy új kutatás szerint a Naprendszer titokzatos és máig felfedezetlen objektuma lehetséges, hogy nem is bolygó, hanem egy ősi (primordiális) fekete lyuk.

Emberi életre alkalmas lehetett a Vénusz

Közel hárommilliárd éven át volt mérsékelt hőmérséklet és víz a Vénuszon, tehát lakható lehetett a bolygó. A planéta felszíne 700 millió éve változott meg gyökeresen - vélik amerikai kutatók.

Földönkívüli űrhajónak hitték – távozik a Naprendszerből

Ugyan a besorolása bizonytalan, az Oumuamua névre keresztelt, szivar alakú, kaotikusan forgó csillagközi égitest nem lehet idegen lények űrszondája - derült ki egy amerikai tanulmányból.

A titokzatos kilencedik bolygó tízszer nagyobb is lehet a Földnél

A Naprendszer titokzatos kilencedik bolygója ötször-tízszer nagyobb is lehet a Földnél - derült ki egy új kutatásból. A Physics Reports című szaklap aktuális számában megjelent...

Ultima Thule – Részletgazdag fotón a Naprendszer legtávolabbi égitestje

A lehető legélesebb, legrészletesebb felvételeket küldte el az Ultima Thule nevű égitestről az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) New Horizons űrszondája. 

Űrkutatás. A Földnél nagyobb bolygóra bukkantak a Naprendszer közelében

Nagyméretű kőzetbolygót fedeztek fel a Naprendszeren kívül, de ahhoz viszonylag közel a Genfi Egyetem kutatói. Az egyelőre Gl411b nevet viselő bolygón szinte biztosan nincs élet, hiszen a felszínén uralkodó körülmények leginkább a Vénuszéhoz hasonlítanak.

Ultima Thule, a legtávolabbi vizsgált égitest – kép

A New Horizons újabb felvételeket küldött a Naprendszer eddig vizsgált legtávolabbi égitestjéről, a 2014 MU69 jelű, nem hivatalosan Ultima Thule nevű kisbolygóról, amely felett átrepült az amerikai űrszonda.

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...