A kormány a magyar családok és a hazai kkv-k mellett a nyugdíjasokat is kiemelten támogatja. A kormány tartja magát a 2010-ben a nyugdíjasoknak tett ígéretéhez, megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét, és megvédi a 13. havi nyugdíjat.
A profitplafon hatására a múlt péntekihez képest 10 és 30 százalék közötti mértékben, vagy akár 40 százalékkal is csökkenhettek egyes élelmiszerek árai a boltokban
A kormány annak érdekében, hogy még egyszerűbb legyen az igénybevétel, vizsgálja, hogy a fizikai kártya mellett elektronikusan is elérhető legyen a kedvezményre feljogosító, azonosításra alkalmas kártyakód
Jelentősen emelkedett a rendőrök és a katonák fizetése. Idén pedig ismét nagyot nőtt a tanárok, tanítók és óvónők bérei. A gazdaság erősödése további béremelésre teremt lehetőséget.
Egy éve újra nő a fogyasztás, a lakás- és az autó-adásvételek száma, rekordokat dönt a turizmus, a magyar családok is egyre többet pihennek belföldön és külföldön is.
A 35 évnél fiatalabb munkavállalók havi 150 ezer forintos lakhatási támogatást is kaphatnak a munkáltatótól, ami évi 1,8 millió forintos támogatást is jelenthet
Még mindig előfordul, hogy nem adnak számlát a fogyasztónak, ilyenkor a kormányhivatalok munkatársai átteszik az ügyet a hatáskörrel rendelkező Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz.
A Nemzetgazdasági Minisztérium legutóbbi közlése szerint azt tervezték, hogy a nyugdíjpénzek lakáscélú felhasználását lakásépítésre is lehetővé teszik.
A Garantiqa az elmúlt évekhez hasonlóan idén is 1000 milliárdot meghaladó új garanciával és 1300 milliárd forintnyi új garantált hitelállománnyal számol - ismertette az NGM közleménye.
Az egyeztetésen a fórum résztvevői egyetértettek abban, hogy 2027-re reális célkitűzés lehet a minimálbér szintjének felemelése a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékára.
ebben az évben már 430 ezer utasnak lesz lehetősége Kína és Magyarország között repülni, a régió legkiterjedtebb hálózatát biztosítják a két ország között.
A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának
A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek