Enyhe csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön, a hangulatot a koronavírusos fertőzöttek számának erős növekedése és a magas munkanélküliségi adatok egyaránt rontják.
Csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek szerdán, egy nappal azután, hogy a Nasdaq-piac összetett mutatója újabb történelmi csúcsot döntött zárásban.
Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek kedden. A befektetőket megnyugtatta, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi részmegállapodás továbbra is érvényes, illetve a vártnál jobbak az európai beszerzésimenedzser-indexek.
A gazdasági aktivitás fellendülésének a reményében indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi vegyes, iránytalan zárást követően.
Csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön. A hangulatot a koronavírusos fertőzöttek számának növekedése és a magas munkanélküliségi adatok egyaránt rontják.
Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek kedden. A befektetők abban reménykednek, hogy az agresszív fiskális és monetáris ösztönző intézkedéseknek köszönhetően gyorsan talpra áll a gazdaság a koronavírus-járvány múltával.
Jelentős csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek hétfőn. A gazdaság gyors fellendüléséhez fűzött remények azután foszlottak szét, hogy ismét emelkedni kezdett a koronavírussal fertőzöttek száma az Egyesült Államokban.
Két százalékot meghaladó emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek pénteken, némileg korrigálva az előző nap elszenvedett súlyos veszteségeket.
Csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek kedden, a befektetők óvatosabbá váltak az elmúlt napok jelentős nyereségei után. Elemzők szerint túlzott lehetett az eufória, mivel a koronavírus-járványt és a gazdasági helyzet alakulását továbbra is bizonytalanságok övezik.
Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek kedden, mivel a gazdaság újranyitását övező derűlátás erősebbnek bizonyult azoknál a félelmeknél, hogy zavargásokká fajulnak a rasszizmus és a rendőri erőszak elleni tiltakozások.
2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.
A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.
Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek