Határérték feletti DON mikotoxin tartalom miatt gluténmentes zab alapanyagok és termékeket talált a Nébih. Az anyagok angliai származása miatt az EU tagországoknak riasztást adott ki a magyar hatóság a RASFF gyorsriasztási rendszeren keresztül, hogy az esetlegesen érintett többi tagország is megtehesse a szükséges intézkedéseket.
Melamin kioldódást mért gyerekeknek szánt, kínai „bambusz” tálkából a német hatóság november közepén. A kifogásolt termékből Magyarországra is szállítottak. Az esetről a Nébih a RASFF rendszeren keresztül értesült.
Német bejelentés szerint egy vásárló kisebb drótdarabot talált a dmBio étcsokoládés kókuszos szeletben. A dm Kft. felelős vállalkozóként értesítette a Nébih-et, a terméket kivonta a forgalomból, és minden szükséges intézkedést megtett a vásárlók tájékoztatása céljából.
Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerében (RASFF) közzétett csaknem négyezer bejelentés kevesebb mint 0,7 százaléka érintett magyar előállítású terméket 2017-ben
Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra.
A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Növekvő forgalomban erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 102 968,67 ponton zárt, 977,91 ponttal, 0,96 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
A megkérdezett nők 71 százaléka nem tervezi, hogy műszaki, technológiai vagy informatikai pályán dolgozzon, míg a férfiaknál ez az arány 41 százalék - közölte a CETIN Hungary friss országos kutatása alapján, amiből az is kiderült, hogy a mesterséges intelligenciával a magyarok nagy része még csak most ismerkedik.
Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra.
A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az asztali számítógépek, notebookok és munkaállomások teljes kiszállítása éves összevetésben 6,8 százalékkal, 72,4 millióra nőtt az idei harmadik negyedévében - áll a Canalys szingapúri elemző cég honlapján.
Az őszi szünetben a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed és a Cella Septichora Látogatóközpont változatos programokkal várja a 8–12 éves gyerekeket. A szülők fellélegezhetnek: a napközis jellegű foglalkozások egész napos élményt és felügyeletet biztosítanak, a rövidebb programok pedig családi kirándulások részeként is remek választások.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma reggel publikált adatai szerint idén augusztusban bruttó 683 300 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete, míg a nettó átlagkereset 472 600 volt.
Megállapodás született arról, hogy a Citibank folytatja magyarországi tevékenységének bővítését, így ez immár a kilencedik amerikai beruházás Donald Trump elnök januári hivatalba lépése óta.
Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.
Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés
A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek