Kezdőlap Címkék Richter

Richter

Budapesti Értéktőzsde, március: áresés

A nemzetközi tőzsdékhez hasonlóan a Budapesti Értéktőzsdén is változékony kereskedés mellett erőteljesen csökkentek a részvényárak, a fejlett piacok 15-25 százalékos márciusi visszaeséséhez hasonlóan a BUX is 40 230 pontról, 33 135 pontig csökkent - közölte a Budapesti Értéktőzsde.

BÉT – Továbbra is nagyobb árfolyammozgások a tőzsdén

A kedvezőtlen piaci hangulat és a bizonytalan befektetői környezet hatására továbbra is várhatók nagyobb mozgások a Budapesti Értéktőzsdén.

BÉT – Csökkenéssel kezdődhet a kereskedés

Csökkenéssel kezdődhet a szerdai kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

BÉT – Emelkedésre számítanak az elemzők

Emelkedésre számítanak az elemzők a Budapesti Értéktőzsdén a keddi tőzsdei kereskedésben.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

A pénteki jelentős csökkenés után kissé enyhülhet az eladói nyomás a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn, de komolyabb emelkedésre nem lehet számítani az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

BÉT – Csökkenéssel, iránykereséssel zárulhat a hét

Csökkenéssel, iránykereséssel zárhatja a hetet a Budapesti Értéktőzsde az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.

BÉT – Csökkenéssel indulhat a kereskedés

Negatív korrekcióval indulhat a kereskedés, az elmúlt napokban látott felpattanás után kisebb csökkenés jöhet nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

BÉT – Pozitív hangulatban indulhat a kereskedés

Pozitív hangulatban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén szerdán az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

BÉT – Emelkedésre számítanak az elemzők

Emelkedésre számítanak az elemzők a Budapesti Értéktőzsdén a keddi tőzsdei kereskedésben.

BÉT – Csökkenéssel indulhat a hét

Csökkenéssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

BÉT – Pozitív korrekció jöhet az elemzők szerint

Elemzők szerint pozitív korrekció lehet a Budapesti Értéktőzsdén a pénteki kereskedésben. Ugyanakkor a piaci feszültségek nem tűntek el teljesen.

BÉT – Folytatódhat a csökkenés

Folytatódhat a csökkenés a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

BÉT – Folytatódhat az eladási hullám

Elemzők szerint folytatódhat az eladási hullám a Budapesti Értéktőzsdén a szerdai kereskedésben.

BÉT – Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde

Minimális emelkedéssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

BÉT – Eséssel indulhat a kereskedés

A pénteki pozitív korrekció után hétfőn ismét lefelé vehetik az irányt az árfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

BÉT – Jelentős árfolyamváltozásokra számít az elemző

A kereskedés nyitásakor elképzelhető egy kisebb felpattanás a Budapesti Értéktőzsdén pénteken, az egész napot tekintve pedig továbbra is jelentős mértékű árfolyamváltozásokra lehet számítani az Erste Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

BÉT – További esésre számít az elemző

A rendkívül negatív nemzetközi befektetői hangulat miatt további esés várható a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön az Erste Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

BÉT – Hektikus mozgásokra kell készülni

Hektikus mozgásokra kell készülni a Budapesti Értéktőzsdén szerdán az Erste Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

BÉT – Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén kedden, a hangulat azonban továbbra is törékeny lehet az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

BÉT – Jelentős eséssel nyithat a tőzsde

Jelentős eséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn, a befektetők a koronavírus-járvány terjedése és annak gazdasági hatásai miatt aggódnak az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Friss

A szoftveróriás aki megváltoztatta a világot és most hátralép

A cégvezető több mint 50 év után távozik az SAP szoftvercsoporttól - Németország egyetlen világszínvonalú technológiai óriáscégétől

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Az első negyedévi 640 ezer forintról az utolsó negyedévre 678 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár Debrecenben, ez 6 százalékos emelkedést jelent.

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

A magyar uniós elnökség kapcsán az európai élelmiszerpazarlás csökkentésére és a világ egyes régióiban tapasztalható nélkülözés felszámolására is fel kívánja hazánk hívni a figyelmet

Összeépült az egyetemekkel a magyar gazdaság

Hankó Balázs véleménye szerint a következő időszakban soha nem látott nagyságú, összesen 340 milliárd forint értékű fejlesztési pályázat jelenik meg.

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.