Kezdőlap Címkék Spar

Spar

Húsvét – Rohamot várnak az áruházláncok az utolsó héten

A tavalyinál is erősebb húsvéti forgalomra számítanak az áruházláncok, a legnagyobb rohamot az ünnepet megelőző napokra várják. A vásárlók változatlanul sonkákból, tojásból, kalácsokból és édességekből vesznek jóval többet az átlagosnál, de a kereslet egyre inkább a minőségi termékek felé tolódik.

Cáfol a Spar: nincs bérvita, nem tervez kivonulást a vállalat

A Spar Magyarországnál nincs bérvita, a cég nem vonul ki Magyarországról, idei beruházási keretük meghaladja a 26 milliárd forintot - közölte a vállalat lapinformációkra reagálva.

Bérvita a Sparnál – Elhagyhatja az országot az áruházlánc

Elmérgesedni látszik helyzet a Spar áruházláncnál, miután kirobbant az arról szóló vita, hogy több szakképzett dolgozójuk esetében nem a jogszabályban előírt garantált bérminimumot alkalmazták alapbérként.

Bérvita a Sparnál – több százezer forinttól eshettek el munkavállalók

Munkaügyi eljárás, hatósági vizsgálatok elé nézhet a Spar áruházlánc, mivel úgy tűnik, több szakképzett dolgozójának munkaszerződésében a fizetés alapjául feltüntetett alapbér éveken át nem érte el a garantált bérminimum összegét, dacára a vonatkozó kormányrendelet előírásainak.

Fémdarab a Spar saját márkás termékében – kivonták a forgalomból

A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. kivonta a forgalomból az olasz gyártmányú S-Budget gnocchi 500 g megnevezésű termékét fémdarab esetleges jelenléte miatt.

Bérverseny az Aldinál, az Auchannál, a Sparnál?

Béremelést jelentett be a napokban az Auchan és a Spar, az Aldi  tavaly jelezte szándékát.

Termékvisszahívás: tartós tejet vett le a polcairól a Spar

A gyártó kérésére kivonják a forgalomból a Tolnatej által gyártott, Tolle márkájú, 2019. március 12-én lejáró 1,5 százalékos tartós (uht) literes tejet a Sparokból.

Karácsony – 1200 milliárdos kiskereskedelmi forgalom várható

A teljes decemberi kiskereskedelmi forgalom rekordmértékű, 6 százalék feletti növekedésére számít az Országos Kereskedelmi Szövetség, várakozásuk szerint az év utolsó hónapjának forgalma megközelítheti az 1200 milliárd forintot.

A Spar kapta a Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat 

Első alkalommal adták át a Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat, az elismeréssel az egészséges és biztonságos magyar termékek piacra juttatását ismerik el, amelyet a Spar Magyarország Kft.-nek ítéltek  - fogalmazott az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára Tapolcán. 

Hányást, hasmenést okozhat – nézze meg, milyen tejet vett

Vásárlói bejelentés alapján a Nébih hányással, hasmenéssel járó tüneteket okozó anyagot tartalmazó tejet vontak ki a forgalomból. A tejet a SPAR Magyarország forgalmazta.

Terjeszkedik a Spar franchise hálózata

A Spar tovább bővíti franchise hálózatát, amelyhez az elmúlt egy évben 25 eladóhely csatlakozott. A társaság hétfői közleménye szerint az üzletághoz tartozó boltok mintegy 1500 embernek adnak munkát, éves forgalmuk pedig 36 milliárd forint.

Erősít a Spar-maratonon a Penny, a Lidl és az Aldi

Miközben sorra zárnak be az üzletek Magyarországon, addig az élelmiszerláncok folyamatosan bővítik hálózatukat. A terjeszkedésben a Spar utolérhetetlennek látszik, de a konkurensek is masszívan...

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...