Kezdőlap Címkék Takarékbank

takarékbank

Takarékbank: tartósan drágák maradhatnak az élelmiszerek

Az élelmiszeripari alapanyagok mellett az építőipari árak is nőttek, ami a mezőgazdasági beruházások költségeit emelheti, így tartósan magasan maradhatnak az élelmiszerárak - hangzott el a Takarékbank online háttérbeszélgetésén.

A Takarékbank 6 százalék feletti GDP-bővülést jósol

A bruttó hazai termék (GDP) már a harmadik negyedévben elérheti a járvány előtti szintet, az év egészében pedig erőteljesen, 6,6 százalékkal nőhet - ismertette a legfrissebb előrejelzést a Takarékbank vezető elemzője.

Riválist kap az OTP – hamarosan indul az új magyar nagybank

A Magyar Bankholding Zrt. elfogadta a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank egyesülésére vonatkozó ötéves üzleti stratégiát. Eszerint 2023-ban indulhat az új, egységes nagybank.

Fogyasztóbarát személyi hitel – a Takarékbanknál is

A bankok közül harmadikként a Takarékbanknál is elérhető a Magyar Nemzeti Bank által minősített szabad felhasználású, fogyasztóbarát személyi hitel - közölte a pénzintézet.

Takarékbank: nehéz év vár az állattenyésztőkre

Javultak az agrárium szereplőinek várakozásai, de jellemzően a növénytermesztők optimisták, az állattenyésztők a magas gabonárak miatt a korábbinál pesszimistábban látják 2021-et - mondta a Takarékbank agrár üzletágának ügyvezető igazgatója.

Takarékbank: 6,8 százalékos felpattanás jöhet idén

A járvány vártnál nagyobb második hulláma miatt a GDP tavalyi visszaesésének mértékét 5,3 százalékra rontották a Takarékbank elemzői a korábbi 4,7 százalékos várakozásukról, idén pedig 6,8 százalékos növekedéssel számolnak a korábbi 7,2 százalék helyett - ismertette Suppan Gergely, a bank vezető elemzője.

Új Kap – Zavarosak Brüsszel agrár-környezetvédelmi elvárásai

Pontosítania kellene az Európai Bizottságnak az új Közös agrárpolitikában a gazdákra vonatkozó környezetvédelmi kötelezettségeket - vélekedik a Takarékbank agrár- és uniós kapcsolatokért felelős ügyvezető igazgatója.

Takarékbank: a teljes nyitáshoz legalább 60 százalékos átoltottság kell

A korlátozó intézkedések hatására csaknem felére zuhant a vendéglátóhelyek forgalma 2020 utolsó két hónapjában - közölte a Takarékbank vezető elemzője, aki szerint a teljes nyitás csak a társadalom kritikus szintű átoltottsága esetén lehetséges.

Netes fizetés. Januártól hosszabb lesz, de biztonságosabb is

Internetes bankkártyás vásárláskor az uniós jogszabályokkal összhangban január elsejétől minden hitelintézetnek be kell vezetnie az erős ügyfélhitelesítést - közölte a Takarékbank. Mindez pár másodperccel hosszabbítja meg a vásárlást.

Agrárkilátások – a gépesítés a döntő

Az előző negyedévhez képest javultak a magyar mezőgazdaság kilátásai, ugyanakkor minden területen döntő szempont a gépesítés, hiszen az az árakra is hatással van - derül ki a Takarékbank harmadik negyedéves felméréséből.

Takarékbank: a vártnál nagyobb lesz a recesszió, de a felpattanás is

Idén a korábban vártnál nagyobb, 4,7 százalékos GDP-csökkenéssel, 2021-ben viszont már érdemi, 7,2 százalékos felpattanással számolnak a Takarékbank makrogazdasági elemzői.

Takarékbank: hét év alatt 126 takarékszövetkezet egyesült

Az informatikai átállással befejeződött a Takarék Csoport hétéves integrációs folyamata, amely az elmúlt évtizedek legnagyobb pénzpiaci átalakítása volt Magyarországon.

Kihívót kapott az OTP: megalakult a Magyar Bankholding

A Fővárosi Törvényszék Cégbíróságának cégnyilvántartási bejegyezésével létrejött a Magyar Bankholding Zrt. - közölte a társaságot létrehozó három pénzintézet.

Takarékbank: a mezőgazdaság elvesztette válságállóságát

Kissé javultak az agrárium szereplőinek várakozásai a második negyedév végére, de továbbra is bizonytalanság jellemzi az ágazatot, főként a beszűkült exportlehetőségek és a tavaszi aszály miatt - közölte a Takarékbank agrár üzletágának ügyvezető igazgatója.

Szuperbank alakul: a Budapest Bank is csatlakozik

A Budapest Bank Zrt. (BB) csatlakozik az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (MTB) és az MKB Bank Nyrt. (MKB) stratégiai együttműködéséhez, amelyben egy hazai tulajdonú bankcsoport létrehozásának keretrendszerét vizsgálják meg és készítik elő.

A bankvezérek szerint helyes lépés volt a moratórium

A Magyar Bankszövetség becslése alapján 50 milliárd forintos kamatveszteséget jelent a fizetési moratórium a bankoknak. A vezérigazgatók ennek ellenére jó döntésnek tartják a bevezetését, de abban is egyetértenek, hogy kihívások is jelentkezhetnek.

NHP Hajrá. Három banknál – online is

A Budapest Bank, a Takarékbank és a Gránit Bank is elkezdte az új növekedési hitelprogram, az NHP Hajrá közvetítését a kis- és középvállalatoknak.

Hatezer milliárddal gyarapodott az állam

2010-hez képest 52 százalékkal, azaz mintegy hatezer milliárd forinttal nőtt az állami vagyon nyilvántartási értéke, amely megközelíti a 18 ezer milliárdot - közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter.

A Takarékbank szerint 4 százalékra lassul a növekedés

Az enyhülő külső kockázatok és az erőteljes működőtőke-beáramlás hatására 3,7 százalékról 4 százalékra emelték idei GDP-növekedési előrejelzésüket a Takarékbank elemzői. Jövőre 3,5 százalékot várnak.

Egymillió ügyféllel indul az új magyar bank

A Takarékbank csaknem 2300 milliárd forintos mérlegfőösszegével az ország ötödik legnagyobb hitelintézeteként lépett a piacra.

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Hírek

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...