A GKI konjunktúraindexe május után júniusban is csökkent, 15 havi mélypontra jutva. Az emberek legutóbb a Covid-járvány kirobbanásakor voltak a mostaninál pesszimistábbak.
Májusban az előző havinál pesszimistábbak lettek a vállalkozók és a lakosság is: a GKI konjunktúraindexe az áprilisi 8 pontos javulás után májusban 5 ponttal csökkent, ami az áprilisi "hurráoptimizmus" után ugyan visszaesés, de továbbra is derűlátó várakozásnak számít - közölte a GKI Gazdaságkutató.
Októberben új lendületet vett és kétéves csúcsára emelkedett a GKI konjunktúraindexe. Az üzleti várakozások 2019 májusában voltak utoljára ilyen kedvezőek, a fogyasztói várakozások pedig háromhónapos romlás után javultak vissza idei júniusi szintjükre.
Szeptemberben stagnálásra váltott a GKI konjunktúraindexe. Az üzleti várakozások hónapok óta tartó javulása már csak hibahatáron belüli volt, a fogyasztói várakozások pedig harmadik hónapja romlottak.
A decemberinél kisebb mértékben, de januárban is folytatódott a GKI konjunktúraindexének csökkenése: több mint hároméves mélypontjára süllyedt - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Novemberben az üzleti várakozások markánsan, a fogyasztók várakozásai pedig minimálisan javultak, így kéthavi csökkenés után jelentősen emelkedett a GKI konjunktúraindexe, de nem érte el augusztusi szintjét.
Az üzleti várakozások októberben kissé javultak szeptemberi hároméves mélypontjukhoz képest, a fogyasztói bizalmi index viszont két hónapos javulás után sokat romlott. A konjunktúraindex csak hibahatáron belül mérséklődött, de így is közel hároméves mélypontján van - derült ki a GKI felméréséből.
Nem változott az ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe októberben. Ez a legnagyobb európai gazdaság stabilizálódását jelzi az előző hónapok csökkenése után.
A vártnál erőteljesebben, de így is csak kis mértékben nőtt az ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe szeptemberben. Javult a gazdasági szereplők véleménye az aktuális helyzetről, de tovább romlott a várakozások indexe.
Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.
A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.
az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek