Kezdőlap Címkék Vatikán

Vatikán

Töltényeket küldtek Ferenc pápának

Ferenc pápának szánt, három töltényt tartalmazó gyanús borítékot találtak Olaszországban postai illetékesek - közölték a helyi hatóságok.

Vatikán – 65 millió euró deficit. Nyilvános a vagyonnyilatkozat is

A Vatikán első alkalommal hozott nyilvánosságra információkat a birtokában álló ingatlanokról: a Szentszék eddigi legrészletesebb vagyonnyilatkozatából kiderült, hogy több mint ötezer ingatlannal rendelkezik szerte a világon.

Vatikán – szigorítás. Ferenc pápa fellép az egyház “ősi bajával” szemben

Ferenc pápa szigorúan szabályozza a Vatikánváros hivatalait vezető egyháziak és világiak alkalmazási feltételeit: a római kúria dolgozói többek között nem fogadhatnak el negyven euró érték feletti ajándékokat ezentúl.

Ingatlanmutyi a Vatikánban – börtönre ítélték a volt bankelnököt

Sikkasztás és pénzmosás miatt közel kilencévi börtönre ítélte a vatikáni bíróság Angelo Caloiát, a pápai állam bankjának volt elnökét, valamint egykori ügyvédjét.

Lady Vatikán kalandos élete

A barátait és rokonait a Vatikán kasszájából milliókkal gazdagító Becciu bíboros botránya tovább dagad. Álnevek, hamis önéletrajz és diplomák, kiváló kapcsolatok – ez  a bíboroshoz köthető Cecilia Marogna meggazdagodásának receptje, akinek kalandos életéről most további részleteket ismerhet meg a világ közvéleménye. Petrus Szabolcs írása.

Vatikán. Pápai bizottság a bizalmas pénzügyek felügyeletére

Ferenc pápa felügyeletet hozott létre a Szentszék és Vatikán Állam bizalmas gazdasági és pénzügyi tevékenységének ellenőrzésére, illetve az azokkal kapcsolatos információk védelmére.

Irgalmas és üzleti ügyek – Becciu bíboros birodalma

Itália vatikáni üzleti botránytól hangos. „A kifizetések nem voltak illegálisak. Még csak etikátlanok se - mondta Becciu bíboros miután kiderült, sok tízmillió euróval gazdagította testvéreit a vatikáni kasszák terhére.

Vatikán. Erdő Péter bekerült a Gazdasági Tanácsba

Erdő Péter bíborost, esztergom-budapesti érseket nevezte ki Ferenc pápa a vatikáni pénzügyekért felelős Gazdasági Tanács egyik új tagjává. Ez a testület felügyeli a vatikáni hivatalok és intézmények gazdasági-pénzügyi tevékenységét.

WSJ: a Vatikán magára költi a szegényeknek szánt adományokat

A Vatikán az elesettek megsegítésére felajánlott adományok, az úgynevezett péterfillérek legnagyobb részét költségvetési hiánya betömésére használja fel - írta exkluzív tudósításában a The Wall Street Journal című amerikai lap.

Okos rózsafüzér a Vatikánból: keresztvetéssel aktiválható

Imádságokkal és elmélkedésekkel segíti a lelki elmélyülést a Vatikánban bemutatott okos rózsafüzér - mondta az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye plébániai kormányzója.

Botrány a Vatikánban: távozik a pápa biztonsági főnöke

A Vatikánban kirobbant pénzügyi-biztonsági botrányt követően benyújtotta lemondását a pápai állam biztonsági szolgálatát vezető Domenico Giani - jelentette az olasz sajtó.

Vatikán. A Péter-fillérekkel is trükközhettek

Pénzügyi visszaélés miatt öt személy ellen indult nyomozás a Vatikánban. Az olasz sajtó szerint a vatikáni központi bank szerepét betöltő pénzügyi információs felügyelet (Aif) vezetőjét is felfüggesztették állásából.

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...