Kezdőlap Címkék Vesztegetés

vesztegetés

Házi őrizetbe került Bige László

Elrendelte a vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsított Bige László bűnügyi felügyeletét a Nyíregyházi Járásbíróság. A cégvezetőt szerdán gyanúsította meg és vette őrizetbe a rendőrség.

Hatmilliárdos adócsalás – száztízen a vádlottak padján

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, pénzmosás és vesztegetés bűntette miatt emeltek vádat száztíz ember ellen, akik több mint hatmilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Hálapénz. Felfüggesztett börtönt kapott egy szülészorvos

Első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy szülész-nőgyógyászt, aki öt páciensétől pénzt kért - és egyes esetekben kapott is - a társadalombiztosítás által finanszírozott beavatkozásokért.

Vesztegetés, csalás. Másfél milliárdot tüntetett el a számlagyár

Ötven cégből álló, mintegy másfél milliárd forint költségvetési kárt okozó számlagyárat számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Vesztegetés. Okirat-hamisító végrehajtó és közjegyző – 62 vádlott

Egy bírósági végrehajtót négy év, egy közjegyzőt pedig három év fegyházra ítéltek vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt.

Újrakezdik Vizoviczki vesztegetési perét

Gyakorlatilag az elejétől kezdődik újra a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa előtt Vizoviczki László vesztegetési pere - írta a Magyar Nemzet, amelynek információi szerint Vizoviczki és három vádlott-társa beismerte az ügyész által ismertetett vádakat.

Alstom-ügy, nyolcmilliárdos vesztegetés – újabb vádlottal

Alstom-vesztegetési ügyben egy újabb személy ellen emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség, akinek a monogramját sem hozta nyilvánosságra a hatóság. A leírásból azonban sejteni lehet, hogy kiről van szó.

Visszaosztás – vesztegetés, tábornokok a vádlottak

A"tábornokperként" ismert ügy megismételt elsőfokú eljárásában a Debreceni Törvényszék január 31-én hirdet ítéletet. A hétfői tárgyaláson az utolsó szó jogán felszólalva további három vádlott kérte felmentését; korábban hét vádlott hangoztatta azt, hogy nem követte el, amivel vádolják.

Vesztegetési kísérlet a Csillagban

Börtönőrt próbált megvesztegetni egy fogvatartott a Szegedi Fegyház és Börtönben, hogy így jusson illegálisan mobiltelefonhoz - tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

Kenőpénz. 10 ezer eurót ajánlott a pénzügyőröknek egy férfi

Négy pénzügyőrt próbált megvesztegetni egy vietnami férfi a Liszt Ferenc-repülőtéren, amikor a vámvizsgálat során majdnem 185 000 euró be nem jelentett készpénz találtak a táskájában - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vám- és jövedéki szóvivője.

Manipulálták a földárveréseket – börtön fenyegeti a csoport tagjait 

Pénzt kértek az elővásárlási joggal rendelkező helyi gazdálkodóktól azért, hogy föld-árveréseken licitálásukkal ne emeljék a vételárat, a melyhez hozzájuthatnak a termőföldhöz.

Mol-INA ügy. Hernádi Zsolt újra az Interpol körözési listájára került

Az ENSZ választott bíróságának állásfoglalása ellenére Horvátország javára döntött az Interpol végrehajtó bizottsága Dubajban, és lehetővé tette Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancs megújítását.

Friss

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.