Az energiahatékony technológiák már rendelkezésre állnak, és nem sokkal drágábbak, mint a hagyományos – állítja Kinga Hydras. A magyar származású szakember a szövetségi állami tulajdonban álló épületek üzemeltetésével foglalkozó minisztériumban dolgozik a szövetségi tulajdonban álló minisztériumok, hivatalok, köztük a Fehér Ház dekarbonizációján.
két év múlva Európa második legnagyobb gyártókapacitásával rendelkezik majd Magyarország - közölte Palkovics László Zalaegerszegen. Az a célunk, hogy a világ ipari termelését meghatározó technológiai trendek Magyarországon ne csak megjelenjenek, hanem a fejlesztés és a gyártás is itt valósuljon meg, a magyar gazdaságot szolgálva.
2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.
2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek