Kezdőlap Cégvilág Digitális tűzvédelem: Könnyebb és átláthatóbb megoldások mindenki számára
No menu items!

Digitális tűzvédelem: Könnyebb és átláthatóbb megoldások mindenki számára

Fotók (forrás: fiREG Kft.)

Folyamatosan bővül azoknak intézményeknek, gyáraknak, logisztikai központoknak a száma, amelyek egyszerűbbé és papírmentessé tették az ellenőrzési, karbantartási folyamatokat és azok dokumentálását egy egyedülálló magyar fejlesztésnek köszönhetően. A szoftvercég innovációja a következő időszakban egyfajta iparági sztenderddé válik a területen, amellyel átláthatóvá, egységesség válnak az ellenőrzések, auditálások folyamata is.

„Ami egy titkárnő számára a szövegszerkesztő program, az a tűzvédelemben a fiREG, vagyis a mindennapi eszköze azoknak, akiknek ezen a területen van feladatuk” – fogalmazott Fekete Attila mérnök-informatikus, alapító-tulajdonos.

A KSH adatai alapján Magyarországon legalább 3 millió tűzoltó készülék becsülhető, és természetesen nem csak tűzoltó készülékeket kell ellenőrizni, melyek éves karbantartásához minimum 1 tonna papír szükséges. Eközben az üzemeltetői ellenőrzés problémás, a működtetés pedig aránytalanul drága. Számos cég számára a tűzvédelmi ellenőrzés még ma is óriási energiabefektetést igényel, és bár igyekeznek megfelelni az előírásoknak és a határidőknek, a rendszeres vizsgálatok idejét és az eredményeket sokan még most is Excel-táblázatban vagy füzetben vezetik. „Ez nem csak átláthatatlan és nehézkes, de kevésbé biztonságos is” – hangsúlyozta Fekete Attila.

A szoftvercég immár hét éve foglalkozik a tűzvédelmi, karbantartói és üzemeltetői feladatok digitalizálásával. A tűzoltó készülékek, tűzi vízforrások, tűzgátló nyílászárók, hő- és füstelvezető rendszerek, biztonsági világítások, menekülési irányfények, beépített tűzjelző berendezések, beépített oltóberendezések karbantartásának dokumentálása mellett a társaság további modulokat fejleszt és lát el automatizmusokkal.

Közel 5 millió felülvizsgálat

A papírmentesítésnek köszönhetően a fenntarthatóság mellett átláthatóbbak és hatékonyabbak is lettek a folyamatok, 2020 óta pedig a vonatkozó jogszabály is lehetővé teszi az elektronikusan vezetett tűzvédelmi naplót.

Már az ország csaknem 300 tűzvédelmi cége alkalmazza a mindennapokban az elterjedt technológiát, közel 900 ezer tűzvédelmi berendezés adatait tárolja a rendszer. Ennek segítségével eddig több mint 4 és fél millió papírmentes felülvizsgálat készült el. A partnerek között gyárak, létesítménygazdák, állami intézmények, plázák, élelmiszeriparban működő vállalatok, pénzintézetek, autóipari- és gyógyszeripari vállalatok, felősoktatási intézmények is megtalálhatók. A fiREG által fejlesztett rendszert használja mások mellett az ELTE, a MOME, a győri Széchenyi István Egyetem és a Semmelweis Egyetem is.

„Mi nagyjából két éve alkalmazzuk a fiREG fejlesztését, az idei célom, hogy a tűzjelző berendezéseket is integráljuk a rendszerbe. Azokat a munkatársakat is a struktúra használata felé igyekszem terelni, akik külsős partnerként végzik az egyes épületek üzemeltetési ellenőrzését” – számolt be a tapasztalatairól a Semmelweis Egyetem tűzvédelmi szakmai vezetője. Mongel Viktória hozzátette, hogy az intézménynél hamarosan elérik a 100-150 főt, akik már napi szinten ebben a rendszerben dolgoznak.

„Az év végi költségterv készítése korábban meglehetősen nehéz feladat volt több száz telephely esetében, ez akár több hetet is igénybe vett, a digitális rendszernek köszönhetően a folyamat néhány napra rövidíthető és sokkal pontosabbá is vált a költségtervezés” – hangsúlyozta az SE tűzvédelmi szakmai vezetője. Mongel Viktória azt is kiemelte, hogy a hatósági ellenőrzésekre való felkészülésben, a szükséges adatok összegyűjtésében is óriási segítséget jelent a fiREG.

Erős kontroll

A fiREG alapító-tulajdonosa a rendszer nyújtotta lehetőségek közül kiemelte a magas szintű jogosultságkezelést.

„A cégeknek maguknak kell gondoskodniuk arról, hogy a tűzvédelmi ellenőrzés mindig időben megtörténjen, ami elmondásuk szerint sok esetben az utolsó pillanatra tolódik vagy el is marad. A szoftverünknek köszönhetően azonban ezek a folyamatok egységessé, átláthatóvá tehetők, a jogosultságkezelésnek köszönhetően pedig mindenki ahhoz és csak ahhoz fér hozzá, amire jogosult. Erre a korábbi, papír vagy Excel alapú naplók nem adtak lehetőséget.”

Fekete Attila alapító-tulajdonos elmondása szerint a Magyarországon működő külföldi nagyvállalatok nemzetközi auditorai is felfigyeltek a magyar megoldásra és elismerően nyilatkoznak annak használhatóságáról, hiszen a rendszer által generált QR-kód angol és német nyelven is információt ad az ellenőrzések eredményéről.

„A gyárak pedig igyekeznek kiszolgálni az auditorokat, szívesen alkalmaznak innovatív megoldásokat, amelyekkel biztosak lehetnek abban, hogy megfelelnek nemzetközi előírásoknak, a biztonsági követelményeknek és a papírmentesség révén a fenntarthatósági szempontoknak is.”

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Stratégiai megállapodás az Union Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége között

Stratégiai megállapodást kötött az Union Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ).,

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni
Hirdetés

Hírek

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt

Újabb légiforgalmi csúcsdöntésre készül a HungaroControl

A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Az USA és Kína letette a fegyvert a vámháborúban, de a bizonytalanság megmaradt

A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált. 

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit